Élet-Stílus

Nyerő Páros: Kefír barátnője azért még odaszúrt egy utolsót

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Nyerő Páros második évada újabb párosnak ért véget, akik ezúttal nem mások voltak, mint Kefír és barátnője, Mihályi Mariann. Utóbbi finoman szólva sem viselte jól a kiesését.

Nyerő Páros: Újabb párnak ért véget a játék
Két hete sem tart még a játék, de már a harmadik pártól kellett elbúcsúznunk.

Bár állításuk szerint számítottak rá, hogy ők esnek majd ki, az mégis rosszul esett nekik, hogy csak egyetlen szavazatot kaptak a veszélyzónát elkerülő játékosoktól. Ez olyannyira felzaklatta a V-Tech egykori énekesének barátnőjét, hogy búcsúzkodás helyett inkább szépen odaszúrt egyet Solti Ádám párjának, Kis Berninek, aki a szavazás során azzal indokolta döntését, hogy nem tudott közel kerülni Kefírék pároshoz.

Nem szeretem a napraforgókat

– mondta Solti Ádám barátnőjének búcsúzkodás helyett Mihályi, majd az ajtón kilépve Vasvári Viviennek azt tanácsolta – a játékosok szerint szintén Kis Bernire utalva -, hogy nyissa ki a szemét.

Kiemelt kép: RTL Klub/Nyerő Páros

Ajánlott videó

Olvasói sztorik