Élet-Stílus

27. Budapest Borfesztivál 2018. szeptember 6-9. között a Budai Vár teraszain (X)

Európa egyik legszebb borfesztiválja  

A Budapest Borfesztivál 27. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros talán legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A „Balaton MOST” program arra inspirál, hogy nyár végén a fürdőruhákkal és gumimatracokkal együtt ne tegyük a Balatont is a fiók mélyére, hiszen gyönyörű tavunk rengeteg élményt rejt egész évben.

Pár Borpár – szakmai kóstolók a Budapest Borfesztiválon. A játékos kóstolóprogram keretében az előre meghirdetett borpárok bemutatásával a borászok szakmai érdekességeket mutatnak be a látogatóknak, olyan borpárok segítségével, melyek két tagja csak egyetlen jellemzőben különbözik. A borpárok fellelhetőségéről a helyszínen kis füzet tájékoztatja az érdeklődőket.

VinAgora Taste of Hungary: Magyarország legszebb borai. A különleges szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira.

A Borfesztivál idén a Balatonra és a tó körül található borászatokra, borokra szeretné felhívni a figyelmet a „Balaton MOST” program keretében, így számos hasznos információt találhatunk a Balatonról, gasztronómiájáról, jellegzetes borairól. A Balaton az ott élők által üzen: a nyár után fedezzük fel ezt a csodás helyet ősszel télen és tavasszal is. A Borfesztivál több mint 20 balatoni borászától bátran kérdezzük meg, hogy milyen élményeket, titkokat, csodákat rejt a térség év közben.

A Borfesztivál már elengedhetetlen része a Butlers Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága közreműködésével.  A játék végén a megszerzett tudás tesztelhető, az ajándék garantált!

Koncertek, fellépők:

Nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra, hogy négy színpadon szórakoztassák a közérdeműt. Első nap fellép a Kéknyúl, majd a nap nagy koncertjét a Kiscsillag együttes adja. Pénteken a nagyszínpadon a Tárkány Művek, majd Mörk koncertezik, este pedig Boban Marcovic fia, Marco Marcovic lép fel. Szombaton a jazz zenéé a főszerep. A nagyszínpadra a Rafael Márió Trió, Gereben Zita Quintet és Bágyi Balázs Quartet készül műsorral, este fellép a Stúdió11 majd a Koós-Hutás Áron E.T. Project. Vasárnap a népzene kerül a középpontba: egész nap folklór várja a látogatókat.


Jegyezze fel naptárába:

„Budapest Borfesztivál a barátokkal szeptember 6-10. között!”

www.aborfesztival.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik