Az özvegy, kétgyerekes Kandice Masont felfüggesztették középiskolai tanári állásából, miután a felettesei észrevették, hogy mellékállásban rúdtáncot tanít. Pedig mind a szülők, mint a tanulók meg voltak vele elégedve – mondta a Daily Mailnek.
Az Észak-Karolinában élő nő két lányát egyedül neveli – egyikőjük hat-, a másik hétéves –, négy éve kezdett el rúdtáncot oktatni, még mielőtt a férje meghalt volna, aki egyébként támogatta ebben. Még egy rudat is vett neki akkor szülinapjára.
A csütörtöki felfüggesztésén szerinte megalázták, a tankerületi felügyelő az igazgató és még egy alkalmazott szidalmazta az internetre kikerült videók miatt.
https://www.facebook.com/KandiceCeleste777/videos/vb.557632278/10156369485317279/
Pedig a két munka és gyerekei nevelése mellett három felsőfokú végzettséget is szerző Mason szerint több pozitívuma is van annak, hogy rúdtáncot oktat: egyrészt formában tartja, a szorongás és az álmatlanság leküzdésében is segíti, másrészt az így befolyt pénzből gyerekeit támogathatja.
Kiemelt kép: Facebook
