Élet-Stílus

A szülők kérték, hogy az iskola verhesse a gyerekeket

De hiába voltak mellette, a dél-karolinai iskolavezetés megtiltotta a fizikai erőszak alkalmazását.

Megtiltották a tanároknak az amerikai Dél-Karolina állam egyik megyéjében, hogy testi fenyítést alkalmazzanak a diákok ellen – jelentette a helyi sajtó. Ezzel már csak egy megye van az államban, ahol a gyerekeket elnáspángolhatják az iskolában, minden más megyében betiltották annak alkalmazását.

A Robeson megyei iskolafelügyelet döntése koránt sem volt egyhangú. A biztosság 6-5 arányban szavazta meg a verés tiltását. Annak ellenére, hogy a szülők a testi fenyítés mellett voltak.

Egy helyi általános iskola tanár-szülő szervezetének elnöke a helyi sajtónak elmondta: nemrég egy gyűlésen megkérdezték a szülők véleményét a testi fenyítés lehetőségének eltörléséről. Az elnök szerint senki sem szavazott a verés eltörlése mellett.

A hivatalos állami adatok szerint Robeson megye iskoláiban 41 alkalommal alkalmazták a fizikai büntetést a 2016/2017-es tanévben, és 34 alkalommal Graham megyében, ahol még ez engedélyezve van.

Sokan szeretnének kokiengedélyt
Egy friss kutatás szerint a szülők, tanárok mintegy 40 százaléka szerint megengedhető az iskolai nevelésben a testi fenyítés. A legszigorúbbak a gyermektelen tanárok.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik