Élet-Stílus

Kiakadtak a párizsiak a túlságosan is nyílt nyílvános vécék miatt

Az "intelligens piszoárok" rendkívül környezetbarátok, de a helyieknek mégsem tetszik.

Nem a legszebb dolog azt nézni, hogy emberek pisilnek a házad előtt.

Petícióval tiltakoznak a francia főváros lakói a városvezetés által felállított új nyilvános vécék, egészen pontosan piszoárok miatt. „Ez szörnyű. Az mondják, fogadjuk el, de ez elfogadhatatlan” – idézett a BBC egy párizsi lakost, aki egyike azoknak, akik kiakadtak az intelligens, és környezetbarát ürítőhelyek miatt.

Egy férfi az “uritrottoirt” használja a Gare de Lyon közelében, 2018 augusztus 13-án. Fotó: AFP PHOTO / Thomas SAMSON

Az újonnan, kísérleti jelleggel elhelyezett nyilvános vécéket el sem lehet téveszteni. A feltűnő, vörös színre festett ládákból hármat már márciusban elhelyeztek a párizsi utcákon, és egy negyediket júliusban.

A biztosítékot végül az a darab verte ki, amelyiket a Notre Dame közelében helyeztek el, a Szajna partján, ahol jó rálátás van arra a folyón elhaladó városnéző hajókról.

Erre található a “piszoárda” a Szajna partján. Fotó: AFP PHOTO / Thomas SAMSON

A város polgármestere azonban védelmébe vette a piszoár és járda szavak összevonásából uritrottoirnak (piszoárda?) nevezett vécéket.

Ha nem csinálunk semmit, a férfiak simán az utcára fognak vizelni

jelentette ki Ariel Weil.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint a piszoárdákat olyan helyekre telepítették, ahol az utcára vizelés gondot okoz. A nyitott piszoárok a vezetés közlése szerint teljeseb szagmentesek, és környezetbarátok: a vizeletből származó anyagokat a parkok és kertek trágyázására használják fel.

Kiemelt kép: AFP PHOTO / Thomas SAMSON

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik