Élet-Stílus

Rengeteg felesleges bőr maradt a 136 kilót fogyott férfin

A legvégén már 8XL-es pólókat hordott John Allaire és a halpiacon tudták csak megmérni a tömegét, egy rendes háztartási mérleg ugyanis semmire nem lett volna jó. A most 27 éves férfi ugyanis 245 kilót nyomott (sőt, ennél is többet, mert a halpiac után már nem mérte meg egyszer sem), amit mára leküzdött 104 kilogrammra hála a diétának és a testedzésnek.

A nagy fogyás után ugyanakkor maradt rajta csaknem 6 kiló felesleges bőr, ami miatt közösségi adományozási kampányt indított, hogy el tudja távolítatni. Szerencsére a szükséges pénz össze is jött, és márciusban megválhatott tőle.

Azt meséli most Allaire, hogy egy normális testsúlyú ember el se tudja képzelni, mennyit jelent neki ez a műtét, és hogy mennyivel szabadabban mozoghat azóta.

Northfoto/Barcroft Images

A túlsúlyáról és az evési függőségéről nyilatkozva azt mondta, hogy mindig ételhez nyúlt, mikor valamilyen bánat érte, mikor elváltak a szülei, vagy mikor édesapja meghalt. A „csúcson” három-négy menüt is megevett ebédre valamelyik gyorséteremben. 15 éven át nem is repülhetett a súlya miatt.

Aztán eljegyezte a barátnőjét, Cailát, akit 12 éves kora óta ismer, és nekiállt lefogyni Allaire. Nem azért, mert a barátnője megkövetelte volna, hanem mert a férfi nem akarta, hogy párjának nehézségeket okozzon az az életében, hogy ő nem fogyott le egy kilót sem.

Egy hathetes táborban vett részt, ahol egyből le is fogyott 14 kilogrammot. Aztán fogyott tovább, hála az életmódváltásnak.

Aztán végre márciusban a GoFundMe-n összejött pénzből elmehetett plasztikai sebészhez, aki leműtötte a fölösleges bőrt a felsőtestén és a karjain, de még további műtét vár rá, hogy a lábairól is eltávolítsák a felesleget.

Kiemelt kép: YouTube, via Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik