Élet-Stílus

Szemétteleppé változtatták a kínai turisták a gyönyörű tibeti tavat

Több tízezer kínai látogatott el a kristálytiszta vizéről híres sós tóhoz. Meg is lett az eredménye.

Jelentősen megnőtt idén a Tibeti-fennsíkon található Chaka tóhoz ellátogató kínai turisták száma. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint mostanában 40 ezer turista utazott el az „Ég Tükre” néven is ismert, több mint száz négyzetkilométeres sós tóhoz, ami kristálytiszta vizéről híres.

A turistaáradatnak azonban van egy árnyoldala. A szemetelés. A helyszínen készült fényképeken és videókon látni, hogy a turisták nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy ne hagyjanak maguk után szemetet.

Ledöbbent az internet a kínai turisták sáskahadán – videó
Milliók nézték szörnyülködve, hogy mit műveltek egy szálloda svédasztalánál.

A felvételeken látni, ahogy egy mólót szinte teljes egészében hulladékok, jellemzően műanyagnak látszó szemetek borítanak. Egy ottani a munkás a kínai sajtónak elmondta: a takarítóknak 13 órát kell dolgozniuk minden nap, hogy el tudják tüntetni az összes szemetet, amit a turisták maguk után hagynak.

Több ezer éves cseppkövet rúgott fel egy kínai turista – videó
A közösségi oldalakon hatalmas felháborodást okozott a férfi tette. És az is, milyen jelentéktelen büntetésre számíthat.

A tavat 2016 nyara óta lehet újra látogatni. Egy évvel korábban a turisták okozta szennyezések miatt kellett kitiltani onnan a látogatókat.

Az esettel kapcsolatban a Shanghaiist emlékeztetett arra, hogy a kínai turisták a világ minden táján hasonló problémákat okoznak. A kínai turisták felháborító viselkedése egy idő után már a kínai vezetésnek is kínossá vált, és tiltólistát vezettek be, amit gyorsan el is kezdtek feltölteni a külföldi utazáskor túl nagy botrány okozó kínaiakkal, megtiltva nekik, hogy külföldre utazzanak, és újra szégyent hozzanak szülőhazájukra.

A pillanat, amikor a brit királyi testőrség tagja arrébb löki az elé álló kínai turistát
A nő egy menő fotót akart készíteni a menetelő katona előtt. Végül sikerrel járt, de nem úgy, ahogy gondolta.

Kiemelt fotó:AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik