Élet-Stílus

El sem hinné, milyen ennek a lánynak az arca smink nélkül!

Évekig rejtegette a smink nélküli arcát egy minnesotai nő, Becca Ask. A 25 éves nőnek ugyanis szinte az egész arcát és a nyakát is anyajegyek fedik. Kétféle, amitől úgy tűnik, mintha megégett, zúzódott volna a bőre. Mindig tartott attól, hogy megbámulják, így sosem mert smink nélkül utcára lépni, egészen mostanáig, hogy megmutatta a valódi arcát a sminkesként dolgozó fiatal nő.

A barátaim mindig támogattak, és mindig azt mondták, hogy észre sem veszik, mert egyszerűen csak egy része annak, ami vagyok. Én voltam a legkeményebb magammal. Mindig utáltam az anyajegyeimet, főleg a lézeres kezelések után, amikor nem is mentem iskolába, míg nem kisebbedtek a foltok.

– idézi a Daily Mail.

Becca több lézeres kezelésen is átesett, de nem igazán csökkent ettől az anyajegyek mérete. Általános iskolában még nem volt belőle gondja, mert egy kicsi településen élt, ahol mindenki tudta, mik azok az arcán, de a középiskolában – amit egy másik városban végzett el – már sokszor szembesült a kérdéssel, hogy mi történt vele, bántották-e, vagy a Nap égette meg.

Aztán elkezdte magát sminkelni, amiben kiderült, hogy van tehetsége, így ma is sminkesként dolgozik. Egészen pár hónappal ezelőttig nem is járt ki az utcára, míg ki nem sminkelte magát, de aztán elég magabiztosnak érezte magát, hogy megmutassa az igazi arcát is.

Kiemelt kép: Twitter/BeccaLeeBeauty

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik