Élet-Stílus

Rossz célpont: nagyon megbánta, hogy egy MMA-harcos házába tört be

A gyerekkora óta küzdősportokat űző amerikai férfi jól elbánt vele.

„Sokkoló volt. Csak állt ott a kertemben.” Így emlékezett vissza a kaliforniai San Diegóban élő Sergio Hernandez a pillanatra, amikor meglátta a férfit, aki betört a házába. Hernandez, aki az apjával együtt érkezett meg közös házukhoz, azonnal kérdő vonta a férfit, hogy mi keres ott. Majd meglátta, hogy a ház egyik ablaka nyitva van és hiányzik róla a szúnyogháló.

A férfi ekkor átugrott a kerítésen, és menekülni kezdett, Hernandez pedig utána, és sikerült is elkapnia, és visszavinni a házhoz, ahol apja közölte, hogy akkor most kihívják a rendőrséget.

Négy betörőt futamított meg a krav magás apuka
A brit férfi házába hajnalban törtek be a maszkos, baseballütővel és machetével felfegyverkezett bűnözők. Percekkel később mindent vér borított, ők meg menekültek.

Ezt hallva a férfi megint menekülni próbált, de Hernandeznek sikerült a földre vinnie, majd a lábával fojtófogásba helyezte, és ebben a pozícióban várták meg a rendőröket. A jelenetről az egyik szomszéd készített videót, amit Hernandez az Instagram-oldalán tett közzé.

Sergio Hernandez (@splurgeo) által megosztott bejegyzés, Júl 16., 2018, időpont: 12:32 (PDT időzóna szerint)


Hernandez a San Diego Union-Tribune című lapnak elmondta: legalább öt percen át tartotta fogva a férfit, mire a rendőrök kiérkeztek a házhoz. „Nem tűnik sok időnek, de amikor egy óriási fickót fogsz le, aki nagyon nem akar börtönbe menni, akkor végtelen hosszúságúnak tűnik” – tette hozzá.

Hernandez elmondta: 13 éve gyakorolja a jiu jitsut, és több profi MMA-mérkőzésen is részt vett.

Kiemelt fotó: Instagram/splurgeo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik