Élet-Stílus

Négy betörőt futamított meg a krav magás apuka

A brit férfi házába hajnalban törtek be a maszkos, baseballütővel és machetével felfegyverkezett bűnözők. Percekkel később mindent vér borított, ők meg menekültek.

Megvert és megfutamított egy 55 éves férfi négy betörőt, akik machetével, baseball- és golfütővel felfegyverkezve rohanták le házát kedd hajnalban, az angliai Catherine de Barnes faluban – jelentette a helyi sajtó. A Krav Maga izraeli önvédelmi rendszerben képzett David Pugh a BBC-nek elmondta: ösztönből rontott rá a maszkos betörőkre, akik rátámadtak 17 éves fiára, és 20 hetes kiskutyájára.

Minden nő táskája tele van önvédelmi eszközzel, csak nem tudnak róla
Mutatunk pár trükköt arra az esetre, ha megtámadnának.

A férfi a helyi sajtónak elmondta: egy hangos csattanásra ébredt, és először azt hitte, hogy a kiskutya borított fel valamit. Amikor azonban teljesen meztelenül kiment a hálószobájából, meglátta a négy-öt betörőt, akik a fegyvereiket lóbálva pénzt követeltek.

Amikor látta, hogy fiát és a kiskutyát megtámadták, azonnal akcióba lendült, és puszta kézzel rontott a betörőkre, felhasználva minden közelében lévő tárgyat. Közben több ütés is érte a fejét.

Négy betörőt futamított meg a krav magás apuka. Fotó:BBC/David Pugh

Pughnak a verekedés közben eltört az orra, és csurom véres lett, ahogy azt a saját magáról készített fényképeken látni lehet. A betörők viszont üres kézzel távoztak.

„A rendőrök azt mondták, ez volt az egyik legbrutálisabb támadás egy ház ellen, amit valaha láttak” – mondta el Pugh. Szerinte a betörők azért menekültek el, mert látták, hogy csurom véres, és úgy érezhették, ennyi elég volt. „Visszanézve, elég nagy szerencsénk volt” – jelentette ki a férfi.

20 hetes kutyáját sem kímélték a támadók. Fotó:BBC/David Pugh

A támadásban rajta kívül a kutyus sérült meg. A 20 hetes rotweilernek a fejét törték be a támadók. A kutyus annyira megijedt, hogy a hátsó ajtón keresztül elrohant, és belezuhant egy csatornába, ahonnan kihűlve mentették ki.

Fuss, rejtőzz, menekülj! Így ne válj áldozattá, ha utolér a terror
Egy átlagember is jóval többet tehet az életéért az ész nélküli rohanásnál egy terrortámadás esetén.

(Kiemelt fotó:DailyMail)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik