Élet-Stílus

Több tízmilliárd forintnyi ruhát, táskát és parfümöt égetett el a Burberry

Az egyik legbritebb és legluxusabb márka, a Burberry tavaly 28,6 millió fontnyi, vagyis több mint tízmilliárd forintnyi el nem adott ruháját, kiegészítőjét és parfümjét égette el, hogy ezzel is megvédje a márkát. Hogy mi? Igen, mi is ezt kérdezzük.

A BBC azt írja, a Burberry azért döntött úgy, hogy el nem adott termékeit inkább megsemmisíti, ahelyett hogy raktárakba zárva tárolja, vagy ne adj isten eladja azokat, mert így meg tudták akadályozni, hogy ellopják és olcsóbban árulják azokat. Az elmúlt öt évben így több mint 90 millió fontot, vagyis több mint 30 milliárd forintot égettek el.

A Burberry annyit finomított a dolgon, hogy nyilatkozatuk szerint az égetés alatt keletkezett energiát újrahasznosították – valószínűleg arra, hogy újabb termékeket állítsanak elő belőle, amiket aztán megint csak elégethetnek.

A cég szóvivője elmondta, hogy a Burberry egyébként nagyon odafigyel arra, hogy készleteik ne halmozódjanak fel nagyon és hogy ne gyártsanak felesleget. Tavaly azonban azért is kellett az eddigieknél is több parfümöt megsemmisíteniük, mert a cég leszerződött az amerikai Coty-val, akiknek új termékeket kellett legyártaniuk, a régieket pedig emiatt a forgalomból kivonva inkább kiöntötték és kukába dobták. Az elmúlt években a brit luxusmárka egyébként minden erejével azon van, hogy újra exkluzív márka legyen, ezért is küldik inkább máglyára a kockás bélésű kabátokat, mert nem szeretnék, ha mások áron alul árulnák azokat.

Burberry (@burberry) által megosztott bejegyzés, Jún 13., 2018, időpont: 2:04 (PDT időzóna szerint)

Természetesen nem a Burberry az egyetlen, akiknél már annyi luxuscucc halmozódott fel, hogy majdnem belefulladtak abba. A Cartier- és Montblanc-tulaj Richemont a kereskedőktől vásárolt vissza 430 millió fontnyi, vagyis több mint 150 milliárd forintnyi terméket az elmúlt két évben. Ezeket a termékeket állítólag a Burberry-vel ellentétben azonban nem égetik el, hanem újrahasznosítják, de nagyrészét így is a szemétbe dobják.

A környezetvédőknek nyilván nem tetszik a luxusmárkák pazarlása és szeméttermelése. A Greenpeace egyik szóvivője szerint a Burberry egyáltalán nem tiszteli még saját termékeit, illetve a munkát sem, amivel azokat előállították, szerinte okosabb lenne, ha a luxusmárka inkább lassítana gyártási folyamatain, de azt is hozzátette, hogy a Burberry ruhaégetése csak a jéhegy csúcsa, utalva arra, hogy más divatmárkák is hasonló módon szabadulnak meg felhalmozott készleteiktől.

Eladatlan ruhák elégetésével vádolják a H&M-et
A cég szerint csak a penészes, vagy vegyi anyagokkal szennyezett termékeket semmisítik meg.

Kiemelt kép: Kevin Lee/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik