Élet-Stílus

Mindig mondják, hogyan ne nyissuk ki a pezsgőt. Őt nem érdekelte

A szalagavatójára csodaszépen kiöltözött Shanelle-nek nem kellett volna megfogadnia barátja, Yanobia Jackson tanácsát. A pezsgősüveget kinyitni próbáló, csillogó rózsaszín ruhába öltözött lánynak ugyanis azt mondta:

Kicsit rázd meg, hogy pukkanjon!

De nem ez volt az egyetlen baj, hanem az is, hogy az üveget maga felé tartotta. A dugó pedig kirobbant pont Shanelle arca felé, a pezsgő pedig tönkretette a ruháját is.

Mindez még akkor történt, mikor még el sem indultak a szalagavatóra, csak akartak még inni előtte ünnepélyesen egy pohárral.

Istenem!

– hallatszott először hátulról, de aztán mindenki nevetésben tört ki. Jackson is nevetett, de csak addig, míg le nem esett neki, hogy a tanácsa miatt, csurom pezsgő lett barátnője ruhája.

Más baja azonban szerencsére nem lett a végzős lánynak, a dugó nem találta el az arcát.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik