Élet-Stílus

Őrjöngve bíztatta a tömeg a 19 évest lányt, hogy ugorjon végre a halálba (18+)

Tragikus körülmények között halt meg egy 19 éves diáklány a kínai Gansu városban. Li egy hotel ablakából vetette ki magát, miután az utcán összeverődött, több száz fős tömegből többen azt kiabálták neki, hogy ne húzza az időt, ugorjon már – írja a Shanghaiist.

Li június 20-án, szerdán, délután háromkor ült ki a hotelszoba ablakába. Tűzoltók próbálták megmenteni, az egyikük felülről a karját nyújtotta felé, és könyörgött neki, hogy ne ugorjon. A lány azonban azt felelte, hogy mennie kell, és este hét órakor leugrott. Az öngyilkosságról többen készítettek fotókat és videókat, amik aztán a Weibo közösségi portálon terjedtek el.

A család később közölte, hogy Li két éve súlyos depresszióval küzdött, miután az egyik tanára szexuálisan zaklatta. Hatoldalas búcsúlevelében a lány is a tanárát hibáztatta, és igazságot követelt. Lit 17 éves korában molesztálta az egyik tanára, akit ugyan tetten ért az egyik kollégája, az iskola vezetése mégis úgy döntött, szőnyeg alá söprik az ügyet. A lányt továbbra is tanította a zaklatója.

Li a rendőrségre ment, de ott sem talált segítségre, bizonyítékok hiányában nem emeltek vádat a tanár ellen. A lány nem tudta feldolgozni a vele történteket, poszttraumás stressz szindrómával, és depresszióval küzdött. A szerdai a harmadik öngyilkossági kísérlete volt.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik