Élet-Stílus
Variety of cooked curries on display at Camden Market in London

Egy étterem úgy gondolta, jó reklám lesz, ha 5 ezer forintért annyit lehet náluk enni egy hónapig, amennyit csak akarnak – két hét után csődbe mentek

24.hu
24.hu

2018. 06. 20. 10:41

Kissé félresikerült a népszerűsítő akció.
Korábban a témában:

Kevesebb, mint két hét alatt tönkrement egy étterem a kínai Chengdu városában, miután a vendégek szó szerint kiették a vagyonából – jelentette a helyi sajtó. A Jiamener nevű vendéglő azzal követett el óriási hibát, hogy egy igazán félresikerült kampány indított a hely népszerűsítésére.

A mindössze fél éve megnyitott étterem úgy próbálta növelni vendégei számát, hogy mindössze 120 jüanért tagsági kártyákat kezdett el árulni. Amit bemutatva egy hónapon keresztül annyit ehette a tagok, amennyit csak bírtak.

A tulajdonosok a helyi sajtónak elmondták: tisztában voltak vele, hogy ez veszteséges lesz számukra, de úgy voltak vele, meg fogja érni. Mert majd jó sokan odaszoknak, és az akció lejártával is oda fognak járni a jófajta étkekért.

Az étterem azonban nem érte meg az akció végét. Alig 11 nappal a június 1-én indult kampány kezdete után a tulajdonosok kénytelenek voltak bezárni a helyet, mert olyan sok pénzt veszítettek. Nagyjából félmillió jüant, azaz 21,5 millió forintot.

A kudarc leginkább a rossz kivitelezésnek volt köszönhető. A tagsági kártyákon nem volt fénykép, és az emberek hamar rájöttek, hogy azt átadhatják barátaiknak vagy rokonaiknak, akik így szintén annyit ehettek az étteremben, amennyi csak beléjük fért. A vendéglőt végül naponta ötszáz éhes ember rohanta le, akik már órákkal a nyitás előtt ott várakoztak, hogy bejussanak, és még a zárás utáni órában is ott ettek.

Az étterem mondjuk a végén elérte, hogy ismert legyen a neve. Kár, hogy azután, hogy be kellett zárniuk.

(A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Thinkstock)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Moszkva, 2018. július 16.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök (b) szakadó esőben megy le a pályáról az ünneplő francia válogatott mellett az oroszországi labdarúgó-világbajnokság Franciaország - Horvátország döntő mérkőzése után a moszkvai Luzsnyiki Stadionban 2018. július 15-én. Franciaország 4-2-re győzött. (MTI/EPA/Felipe Trueba)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.