Egy évvel ezelőtt derült ki, hogy a férjemnek van valakije. Tizenhárom éve vagyunk házasok, és soha nem gondoltam volna, hogy velünk is megtörténik. Úgy tudtam meg, hogy itthon hagyta a laptopját, és már jó ideje csipogott az üzenetküldő, gondoltam ránézek, hátha fontos dologról van szó. Se jelszóval, se máshogy nem védtük sohasem egymás előtt az eszközeinket, szabad bejárásunk van egymás profiljaiba, sőt, sokszor vesszük fel a másik telefonját, használjuk egymás technikai eszközeit. Az üzenetek egy nőtől érkeztek, aki magamutogató képeket és pikáns üzeneteket küldözgetett, a szövegből egyértelműen kiderült, hogy aznap találkozójuk volt.
A kétségbeesett olvasói levelet Zsófia nevű olvasónktól kaptuk, aki igen kellemetlen helyzetbe került, két tűz között harcol a saját érzelmeivel, és igyekszik megmenteni a házasságát.
„Kiakadtam, felhívtam a férjemet, sírva, azonnal hazajött hozzám, és elmondta, hogy valóban volt köztük korábban valami, de mivel ő nem akart semmi többet, a szeretője pedig igen, a csaj ráakaszkodott. A következő hónapokban a poklot jártuk meg, de az semmi ahhoz képest, amiben most élünk. A szeretője megtudta a telefonszámomat, hívogat egész nap, majd ha felveszem, lerakja a telefont. Emaileket írogat részletezve, hogy miket műveltek a férjemmel, azt is odaírja, hogy ha akarom, szóban is elmeséli. Eközben pedig azzal zsarolja a férjemet, hogy csak akkor fog leállni, ha megint találkozgatni fognak, addig nem. Szeretném feljelenteni zaklatásért, de a férjem nem akarja, mert kiderülne, mi van velünk, és szégyellné a barátaink, családtagok előtt. Mit tegyek, hogy túléljem ezt az egészet?”
Mit lehet tenni?
A megcsalásnál talán csak az a rosszabb, ha a házassági válságot a két ember nem tudja kellőképpen feldolgozni, meggyászolni és újraépíteni a bizalmat a harmadik fél miatt, aki tulajdonképpen minden eszközzel harcol a férfiért. Olvasónk esetében a szerető tulajdonképpen a szó szoros értelmében zaklatja a feleséget, emellett zsarolja a férjet. Tehát jogilag is olyasmit tesz, amiért felelősségre vonható.
Érthető, ha a férj nem szeretné kiteregetni a szennyest, és egy esetleges bírósági eljárás igen kellemetlenül feltárna minden részletet a viszonyról, azonban nem valószínű, hogy a szerető leáll magától a kellemetlen levelekkel és telefonos zaklatással. Feltehetően az a szándéka, hogy tönkretegye a házasságot, bármi áron, ezért a személyes találkozó kettesben nem biztos, hogy a legjobb ötlet: lehet, hogy hazudni is fog, csakhogy elérje amit akar.
Ha van mód rá, akkor egy ügyvédi felszólító levél talán segíthet leállítani a kellemetlenkedést, de az is lehet, hogy ez csak olaj lesz a tűzre, és még inkább beindul a játszmázással. Mindenképpen ügyvéd segítségére van szükség, akinek valószínűleg van tapasztalata az ilyen helyzetekre. Amennyiben ennek az őrületnek vége, érdemes lenne megkeresni egy párterapeutát, aki a bizalom helyreállításában segítséget nyújthat.
A jó az ebben a szituációban, hogy a sérült kapcsolatot a szerető zaklatása akarva akaratlan összekovácsolja, ugyanis a házastársaknak együtt kell működniük a probléma megoldásában. Ha ezt ketten képesek legyőzni, akkor félsikerrel jártak a házasságuk megmentésében, és terápiás üléseken feltárhatják azokat az okokat, mik a megcsalásig vezettek, és amiket a jövőben elkerülhetnek.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta