Élet-Stílus

A fiatal lány ijedtében a szájába rejtett egyzacskónyi kokaint a rendőrök elől, napok múlva már halott volt

A 19 éves Georgia Cassidy és a barátja autóval tartottak hazafelé, amikor Liverpool környékén belefutottak egy véletlenszerű rendőrségi igazoltatásba. A fiataloknak volt félnivalójuk, mert kábítószer, egészen pontosan egy zacskó kokain volt az autójukban. A közúti ellenőrzés során a járőrök nem találtak semmit a párnál, mivel Cassidy a kokaint a szájába rejtette el.

Mint kiderült, a kokain nagy része a lány szervezetébe kerülhetett, mivel rosszul lett, kórházba kellett szállítani. A rendőrségi igazoltatástól számított harmadik napon a 19 éves lány életét vesztette. Kiderült, hogy a halálát a nagy mennyiségű felszívódott kokain okozta.

A közvélemény és a barátok megrendüléssel fogadták a lány halálát. Rengetegen sajnálatuk fejezték ki a közeli családnak, akik jelenleg nyugalmat szeretnének, hogy fel tudják dolgozni a tragédiát.

Cassidy rendkívül népszerű volt Liverpoolban, egy szépségszalonban dolgozott, rengetegen ismerték és szerették. A hatóságok szándékosan nem nevezték meg a lány barátját, mivel ellene még a mai napig folyik a nyomozás. A nyomozók azt sejtik, hogy a lányt nagy valószínűséggel a fiú vonta be a kábítószerügyletekbe.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik