Élet-Stílus

Will Smith lánya 9 évesen vagdosta magát

Willow Smith, Will Smith 17 évés lánya a Red Table Talk sorozatban mesélt életének sötét időszakáról. A gyereksztár korán felnőtt, már 9 évesen saját albumot adott ki, és annyira nem tudta feldolgozni a sikert és a stresszt, hogy vagdosta magát.

Amikor ezt elmesélte, édesanyja felkiáltott, mert fogalma sem volt ezekről a dolgokról. Nem tűnt fel neki, hogy 9 éves lánya annyira magába fordult, hogy a szobájába elvonulva depresszív zenéket hallgat, és a csuklóját vagdossa.

A kislány turnézott is, valószínűleg elfáradt benne, és semmi kedve sem volt befejezni az albumot, de elvárták tőle.

Olyan volt, mintha elmerülnék egy fekete lyukban, és elkezdtem vagdosni a kezemet. Teljesen elvesztettem az ép eszem néhány pillanatra.

Azzal magyarázta, hogy a lelki fájdalom olyan erős volt, hogy jobb volt fizikai fájdalommal elnyomni. Édesanyját annyira nem döbbenti meg a vallomás, inkább úgy reagál, mintha lánya azt mesélné, hogy átúszta a Balatont. Az egész beszélgetés borzasztóan furcsára sikeredett, és teljesen háttérbe szorult az az információ, hogy egy édesanya nem vette észre 9 éves lánya súlyos mentális problémáit.


Kiemelt kép: Getty Images / Victor Boyko

Ajánlott videó

Olvasói sztorik