Élet-Stílus

Visszatért az X-Faktorból ismert expornós Krasznai Tünde

AZ RTL-Klub Fókusz című műsorából derült ki, hogy Krasznai Tünde több évnyi kihagyás után úgy döntött, visszatér és megint színpadra áll. Krasznai 2013-ban lett ismert az X-Faktorban, abban az évben a Google magyarországi keresési listáján a negyedik helyen volt, viszont nem feltétlenül érdekes hangja, hanem pornós múltja miatt. Az énekes tehetségkutatóban végül harmadik helyezett lett. Az elmúlt öt évben alkoholproblémái voltak, de ezen állítása szerint már túl van, ezért is szeretne visszatérni és újra énekelni.

Az volt számomra a mélypont, amikor azt vettem észre, hogy a karrieremben nem úgy alakultak valahogy a dolgok, ahogy én elképzeltem. (…) A zeneipar és az alkohol kéz a kézben jár, visszamenőleg is nagyon sokan vannak ebben a szakmában, akik belehaltak ebbe. Valahogy úgy éreztem, hogy lehet, hogy én is, velem is megtörténhetett volna ez, ha 27 évesen nem döntök úgy, hogy egy fordulópont hiányzik az életemből. Most már nem mindegy, hogy kiket engedek be, tulajdonképpen úgy gondolom, hogy szűrni kell mindenféleképpen, hogy az ember előrébb tudjon haladni és megtartsa a pozitív hozzáállását, hisz mégiscsak végletes ember vagyok, a függőség alapvetően végletes gondolkodás.

– mondta a Fókuszban Krasznai Tünde.

Az X-Faktor után Krasznai Karády Katalin irodalmi estekkel folytatta pályáját, az egyik ilyen fellépésen látta őt Menyhárt Jenő az Európa Kiadóból, és így hívta meg őt énekelni a zenekarba. Ezután jött Bujdosó János gitáros, akivel másfél évig dolgoztak együtt, majd jött a mostani ötlete, ahol Krasznai egy bárzongoristával énekli el kedvenc dalait.

Kiemelt kép: Facebook/Krasznai Tünde

Ajánlott videó

Olvasói sztorik