Rózsa György 18 évvel ezelőtt vesztette el feleségét. A Nagy Duettben szereplő tévés következő komoly kapcsolata az egykori balett-táncos Mráz Nellivel volt, ám néhány évvel ezelőtt szakítottak.
Sok barátom elhunyt az utóbbi években, jó néhányan nálam jóval fiatalabbak voltak. Amíg Éva el nem ment 2000-ben, nekem eszembe se jutott a halál. Mostanában néha gondolok rá, csendes, belső szomorúsággal, de szerencsére most makkegészséges vagyok. (…) A szerelem is utolért egyszer egy nagyon csinos és végtelenül kedves balerina személyében, ám azt hiszem kapcsolatunk előtt mindketten túl sokáig éltünk egyedül, s így kicsit nehezen szoktunk vissza az együttélésbe. Még ma is sajnálom a Nellyvel való szakítást, különösen hogy főként magamat érzem hibásnak benne. De hát az élet megy tovább, és mikor új televíziós munkába fogok, erősen csak arra koncentrálok, így nem nagyon jut időm boldogító kapcsolatépítésre
– mondta a Borsnak Rózsa György, aki azt sem titkolja, hogy nyitott szemmel jár a világban, ha hölgyekről van szó.
A Nagy Duett szereplői és stábja egy hevesen udvaroló hősszerelmest látnak bennem. De hát mit csináljak, ha körül vagyok véve gyönyörű énekesnőkkel, táncosnőkkel és bizony a stábban is jó néhány szemrevaló hölgy van. Hiszen egy fiatalos hetvenes vagyok, nem vagyok százéves.
(Kiemelt kép: TV2)