Élet-Stílus

Katalin hercegnéék névadása: egy fontos dolgot szem előtt kell tartani

Április 23-án megszületett Vilmos herceg és Katalin hercegné harmadik gyermeke, ám az újszülött nevét még így, három nappal születése után sem árulták el a szülők. Bár a világ szinte már tűkön ül, az igazság az, hogy akár még hetekig is elhúzódhat a nagy bejelentés. György herceg és Sarolta hercegnő nevét ugyan két-két nappal születésük után nyilvánosságra hozták, Vilmos herceg nevére viszont egy egész hónapot vártak a rajongók. De vajon ki után fogják elnevezni a kisfiút? És ki után nevezték el dédnagyanyját, II. Erzsébet királynőt? Ennek jártunk most utána.

Vilmos herceg harmadik gyereke nevével viccelődött
Hivatalosan még nem közölték az újszülött herceg nevét, de lehet, hogy Vilmos most elárulta?

Keresztnevet adni a brit királyi családban amúgy sem egyszerű feladat, hiszen a szülőknek alapesetben nem szabad megelégedniük eggyel, illetve az újszülött vezetéknevét is – amely 1917-ig egyszerűen nem is létezett a családban – a szülőknek kell kitalálni. Ha ez mind nem lenne elég teher, keresztnév tekintetében még egy nagyon fontos szempontot figyelem előtt kell tartania a szülőknek:

a három-négy kiválasztott névvel mindenképp tisztelegniük kell felmenőik előtt.

Nézzük, ki ki miatt lett az, aki.

II. Erzsébet brit királynő

Hivatalosan Erzsébet Alexandra Mária Windsor néven született 1926. április 21-én. Első keresztnevét édesanyja, Erzsébet királyné után, középső keresztnevét apai dédnagyanyja, Alexandra királyné után, harmadik keresztnevét pedig apai nagyanyja, Mária királyné után kapta. A három egykori királyné közül Erzsébetnek egyedül Alexandrával nem volt lehetősége találkozni, mivel dédnagyanyja a jelenleg uralkodó királynő születése előtt öt hónappal meghalt.

Károly walesi herceg

Károly Fülöp Artúr György, azaz Károly walesi herceg a brit trón jelenlegi várományosa. Bár hivatalos forrás nincs rá, hogy keresztneveivel kik előtt tisztelegtek szülei, ez viszonylag egészen könnyen kikövetkeztethető: a történelem során két Károly is uralkodott Anglia felett, egyikük 1625 és 1649 között I. Károly néven, majd a parlamentális monarchia kikiáltása után 1660 és 1685 között legidősebb fia, II. Károly. Ezen kívül a Fülöp keresztnevet édesapjától, Fülöp edinburgh-i hercegtől, az Artúrt a történelem egyik – talán nem is létező – legendájáról Artúr királytól, míg a Györgyöt akár nagyapjától, dédnagyapjától és üknagyapjától is kaphatta.

Vilmos cambridge-i herceg

Szüleitől, Károly hercegtől és Diána hercegnétől hivatalosan a Vilmos Artúr Fülöp Lajos nevet kapta. Apjához hasonlóan a hétköznapokban is használt keresztnevét, a Vilmost több, egészen pontosan négy egykori királytól – köztük például I. Hódító Vilmostól, aki 1066 és 1087 között uralkodott – is kaphatta. Az Artúrt szintén a legenda miatt, a Fülöpöt pedig nagyapja iránti tiszteletből adhatták neki szülei. Lajos királyról ugyan a brit történelemből nincsenek feljegyzések, ettől függetlenül az európai uralkodóházak között rengeteg Lajos király volt.

Harry brit királyi herceg

Károly herceg és Diána hercegné második gyermeke, akit hivatalosan Henrik Károly Albert Dávidnak hívnak. Esetében az Albert és Dávid nevekről nincsenek feljegyzések, a Károlyt viszont valószínűleg édesapja után kaphatta, a Henrik név pedig szinte egybeforrt a brit uralkodóházakkal.

György cambridge-i herceg

Azaz György Sándor Lajos cambridge-i herceg, aki első keresztnevét üknagyapjától kapta, Sándorról és Lajosról azonban nincsenek feljegyzések.

Sarolta cambridge-i hercegnő

Vilmos herceg és Katalin hercegné második gyermekének hivatalos neve Sarolta Erzsébet Diána. Első keresztnevének angolszász megfelelője a Charlotte, amit nagyapja, Károly (Charles) tiszteletére kapott, még második keresztnevét – amely édesanyjának is második keresztneve – dédanyja, a jelenleg is uralkodó II. Erzsébet brit királynő után, míg a Diána nevet elhunyt nagymamájára, Diána walesi hercegnére emlékezve kapta.

Az újszülött kis herceg nevét ugyan még nem lehet tudni, a fogadóirodák legnépszerűbb nevei között viszont szerepel az Artúr, Albert, Edvárd és a Jakab.

Lassan tényleg derüljön már ki, hogy melyiket kapja!

via GIPHY

(Kiemelt kép: Anwar Hussein/WireImage)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik