37 éves egyedülálló anya vagyok, a lányom 9 éves. Volt egy fiú az életemben, aki ma külföldön él. 23 éves voltam, amikor kihívott magához Németországba dolgozni. Nem mentem. Azóta eltelt 14 év, nem találkoztunk, nem hallottam felőle semmit, csak a neten láttam, hogy jól van, szép a barátnője, miegymás. Az ünnepeken üzentünk egymásnak és folyamatosan arról kérdezett, mikor megyek ki hozzá és hogy a lányom jól van-e, és van-e pasim. Ez ment évekig, tavaly azonban megváltozott valami.
Hét éve vagyok egy cégnél vezető beosztásban, elegem lett, majd pedig ráírtam, hogy na, most akkor kimennék. Felhívott, elég sokáig beszéltünk munkáról, családról, gyerekről. Ez volt vasárnap. Bő egy hét múlva már a repülőgépen ültem. Megérkeztem, majd arra gondoltam: tényleg utaznom kellett 1300 kilométert, hogy találjak egy normális pasit?
Négy napot töltöttem vele, minden szuper volt, imádtam minden pillanatát. Hazarepültem, ugyanúgy beszéltünk minden nap, ő ébresztett, vele feküdtem, majd hazajött hozzám még abban a hónapban. Hihetetlen szerencsésnek éreztem magam. Hazautazott, minden ment ugyanúgy tovább. Jött a karácsony, mi repültünk hozzá a lányommal, szép ajándékokat is kaptunk, nagyon szép fánk volt, holott ő megmondta, már két éve nem állított. A karácsonyi vacsoránk egy étteremben volt, jöttek magyar és német barátok is. Illetve beállított egy csaj Kölnből, aki 150 kilométert utazott azért, hogy a pasimnak szerelmet valljon. Úgy, hogy én ott voltam mellette.
Olvasónk, Réka írt nekünk levelet a szerelmi életéről, kicsit hosszú a levél, de tanulságos. Mit meg nem tesz az ember, ha hisz a szerelemben, és úgy érzi, megtalálta a társát! A sorok folytatódnak, végül – ahogyan érezhető a levél elejéből is – csalódás lett a vége.
„A vacsora után hazamentünk, szóba került a közös jövő, megmondtam neki, hogy gyereket nem szülök neki, mert olyan az életvitele, hogy ebbe nem fér bele. Nem is ellenkezett, elfogadta, de azt mondta, ha úgy alakul, nem fogjuk elvetetni, mert ő 44 éves. A lányommal hazautaztunk Magyarországra, a családomnak megmondtam, hogy januárban vissza is megyek, mert felmond a pasim egyik alkalmazottja, és nagyon tetszett a kinti élet. A lányom közölte, hogy ő nem jön, itthon marad a mamával, majd a nyáron kijön, és akkor már kint is marad. December 26-án repültünk haza, a pasim aznap éjjel írt, hogy gáz van, mert az egyik alkalmazottja máris otthagyta. Épphogy landoltunk, én már aznap éjjel foglaltam is a jegyet a visszaútra és 30-án itt hagytam mindent.
Három üveg tequila, nem tudom hány Red Bull, plusz egy kis füves cigi, amit bevitt a szervezetébe. Nem állt a lábán, szó szerint. Utáltam ott lenni, volt olyan napom, amikor reggel nyolctól hajnali egyig dolgoztam inkább. Egy hét után haza akartam jönni Magyarországra, mert borzasztó volt az egész.
Szép lassan kezdtem kiismerni őt. Az alkalmazottai szerint mindenkinek van vele baj, ezeket viszont nem én akartam elrendezni. Mielőtt végleg hazajöttem, folyamatosan kértem, hogy segítsen másik melót találni, mert ezt nem bírom. Azt mondta, nem tud, mert alig beszélek németül. Próbáltam megértetni vele, hogy senkit nem ismerek rajta kívül, szükségem van a segítségére. A kapcsolatunk megváltozott: se egy csók, se egy kézfogás, a szex 10 perc. Azt mondta, neki ez pont elég.
Más volt a magánéletben, más volt az egyik étteremben, más a másikban, és amikor a hibáival szembesítettem, az volt a válasz, hogy én meg nagyon érzékeny vagyok. Azt mondta, menjek egy kicsit haza, és majd meglátjuk, ki mennyire hiányzik a másiknak. Hazajöttem. Egy hétig nem találtam magam, aztán lett munkám elég gyorsan, ugyanúgy vezető beosztásban mint előtte. Megszívtam. De tanultam belőle, csak a bizalmat nagyon nehéz kiépíteni bárki felé.”
Mit lehet tenni?
Olvasónk hosszú levele nem más, mint tanulság, komoly lecke az élettől arra vonatkozóan, milyen is az éretlen szerelem, mi történhet, ha nem igazán ismerjük a másikat, csak él bennünk egy kép arról, hogy milyen ember, aztán az egész apró cafatokra törik össze. A hosszú ideje tartó csetelgetés, a régi szerelmek, vonzódások általában nem véletlenül nem teljesednek be. A Facebook és az internet sajnos nagyon jó alapot adnak arra, hogy hülyére idealizáljunk bárkit: egyik közösségi oldalon sem látjuk ugyanis veszekedni, konfliktust megoldani, nem tudjuk, hogyan viselkedik másokkal, és a rossz szokásokról sincs tudomásunk. Amit látunk, az a szép világa, ahova mi is bele tudjuk magunkat képzelni. Ez bizony kevés ahhoz, hogy valaki mindent felrúgjon, és rohanjon külföldre, hogy aztán betegre dolgozza magát a jobb élet reményében.
Az éretlen szerelem legfőbb jellemzője a partner túlértékelése, a rajongás, az áldozatkészség, a vágy hevességének hangoztatása, aminek hátterében az áll, hogy maga a személyiség éretlenebb, gyerekesebb, mint azt az illető maga is gondolná. A jó párkapcsolatokban mindkét fél a viszonylagos teljességre törekszik, ez kompromisszumkészséget igényel, az egyének részéről pedig jó önismeretet, emberismeretet. Ha ezek hiányosak, akkor a partner becsapása az éretlen szerelemben jóformán elkerülhetetlen, hiszen még ha ésszel a kapcsolat elején képes valaki jól viselkedni, idővel biztos, hogy kimutatja a foga fehérét. Olvasónk joggal érezheti magát átverve, bár a plátói szerelem a távolság miatt elkerülhetetlenül elhitette vele, hogy működhet, a németországi férfi is sokat tett azért, hogy bizonyítsa, jó partner válhat belőle. Ha valaki azt mondja magáról, hogy komolyak a szándékai, nem biztos, hogy valóban megvan hozzá minden lelki érettsége, készsége.
Így ha valaki 40 pluszos, család nélküli, volt házasság nélküli emberrel találkozgat, akinek nem igazán volt még hosszabb ideig jól működő kapcsolata, jobb, ha végiggondolja és sok szempontból mérlegeli a lehetőségeket.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
