Élet-Stílus

200 milliót játszott el gépeken MC Hawer

Nehéz helyzetbe került múltja miatt MC Hawer, azaz Koczka Géza. Az 52 éves mulatóssztár saját bevallása szerint évekig a szerencsejáték rabja volt, óriási vagyont, legalább 200 millió forintot játszott el, ami miatt most a lakását is elbukhatja.

Nem azért akarják elárverezni az otthonomat, mert mindent elittam, hanem, mert mindent eljátszottam

– mondta a Blikknek a mulatós, aki elmondta, hogy 8 millió forintos közüzemi tartozásai miatt végrehajtások indultak vele szemben. A mulatószenész 24 éven át volt alkoholbeteg, és egy 2013-as elvonókúrát követően szakított végleg az itallal.

Érdekes módon ezzel együtt a szerencsejáték-szenvedélyem is elmúlt. Amikor kocsmában ittam, addig játszottam a gépeken, amíg pénz volt a zsebemben, a kaszinókban pedig azon is túl, mert volt hitelem. Sokszor fordult elő, hogy amit a fellépésekkel megkerestem, ahogy volt, oda vittem. 200 millió körüli összegről lehet szó

– tette hozzá MC Hawer, aki nemrég arról panaszkodott, hogy egy nőt sem sikerül felszednie.

(Kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik