Élet-Stílus

Ragtapaszt kellett ragasztania a mellbimbóira a diáklánynak

Megsértette az iskolai dress code-ot.

Durván megaláztak egy lányt a floridai Braden River középiskolában.

A Bradentonban élő Lizzy Martinezt a napokban behívatták az igazgatói irodába, és közölték vele, hogy ruházatával megsértette az iskolai dress code-ot.

A viselettel kapcsolatos problémát jelen esetben egy ruhadarab hiánya okozta: Lizzy nem vett melltartót hosszú ujjú pólója alá. Hogy ki panaszolta be, nem derült ki, mert volt, aki egy tanárra hivatkozott, más pedig azt mondta, hogy egy fiú diáktársa jelezte a kifogást.

A már így is megalázó helyzeten sikerült tovább rontani, amikor Lizzyt kötelezték, hogy húzzon a felsőjére még egy pólót, majd pedig mozogjon és ugráljon, hogy lássák, mennyire mozog a melle. Ha ez nem lett volna elég, még be is küldték az iskolaorvoshoz, hogy kérjen tőle 2-2 ragtapaszt, és ragassza a mellbimbójára.

A lány zokogásban tört ki, és a problémáról értesülő anyja, Kari Knop sem volt boldogabb. Az anyuka Facebook-posztban mutatta meg, hogy nézett ki lánya a kifogásolt viseletben, íme:

Kari Knop / Facebook

Az anya felháborodásából nagy, közös felháborodás lett, és az ügyben meg kellett szólalnia a tankerület vezetőjének, aki elmondta: az iskola nem kezelte megfelelően a szituációt, ugyanakkor tény, hogy a lány is megsértette a viseletre vonatkozó szabályzatot.

Az iskola még annyit tett az ügy érdekében, hogy letiltotta Lizzy Martinezt a Twitteren, hogy nehogy tudjon panaszkodni. Néhány nappal később a lány egyik iskolatársa (egy fiú) a menzán, ebéd közben kivágta a pólóját a mellbimbóinál, és hangot adott elégedetlenségének. Kivezették.

(via BuzzFeed, kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik