Élet-Stílus

Horváth Tamás: Azért jöttünk, hogy megnyerjük A Nagy Duettet

Április közepén elstartol A Nagy Duett új évada, ami nem csak új zsűritagokat kapott, de tíz újabb érdekes párost is. Az már a versenyzőket bemutató sajtótájékoztatón kiderült, hogy a duók tagjai egyáltalán nem ismerték egymást, de Horváth Tamás és az egész ország által Kasszás Erzsiként (is) ismert színésznő, Balázs Andi annyira egymásra hangolódtak, hogy azt gondolták róluk, régre datálható a barátságuk.

Úgy beszélgettünk, mintha tényleg ismernénk egymást. Az egyik szerkesztőt hallottuk, ahogy a hátunk mögött mondta, hogy azért nekünk könnyű dolgunk lesz, mert régóta ismerjük egymást. Közben meg dehogyis, most találkoztunk a sminkben egy perce

– mesélte nevetve a színésznő, akivel Horváth Tamás is egyetértett.

Pumped Gabótól sokkot kapott Nagy Duettes partnere
Marcellina komolyan megijedt, amikor meghallotta az első énekhangot.

Az énekes már az első találkozásukkor érezte, hogy a lehető legjobb társat kapta, akivel a versenyt is megnyerheti.

Nekem a Sztárban sztár volt életem egyik legnagyobb kalandja, de nagyon lelkes vagyok A Nagy Duett miatt is. Ha már a párja lehetek Andinak, akkor én szeretném, hogy megnyerje, szeretném, hogy megnyerjük. Írtam is neki, hogy olyan keményen fogunk dolgozni, hogy ott legyünk a döntőben. Én célorientált vagyok, Andi is maximalista és azért jöttünk, hogy megnyerjük A Nagy Duettet

– mondta Horváth.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik