Élet-Stílus

Megmérgeztek! Szeretkeznem kell, hogy éljek!

Egy új-zélandi férfi azzal vett rá egy nőt, hogy feküdjön le vele, hogy azt hazudta neki, mérget kellett innia és meghal, ha nem szexel a következő 48 órában.

A 24 éves, meg nem nevezett férfit pénteken bűnösnek ítélte a rotoruai kerületi bíróság szexuális közösülés céljából elkövetett fenyegetés és bántalmazás miatt.

A rendőrség közlése szerint a férfi vörös fejjel, a bordáit fogva megjelent az áldozat házánál, és elmondta neki a meséjét, hogy megverték és arra kényszerítették, hogy igyon meg egy fiola mérgező anyagot. Azt is hozzátette, hogy nincsen ellenszere, és eltűnt az, aki megmérgezte. Aztán rátért a lényegre:

ha nem izzadja ki magából a méreganyagot 48 órán belül, akkor meg fog halni. A nő erre felvetette, hogy mi lenne, ha futni menne, de a férfi ezt elvetette, mivel egy másik úton kell azt kiizzadnia magából.

Röviddel ezután a nő egy ismeretlen feladótól több e-mailt is kapott, amik igazolták a férfi történetét. Ezekben azt is megírták, hogy két napon belül legalább háromszor le kell feküdnie a megmérgezettel, hogy felgyógyulhasson.

Az áldozat –akinek egy autót és egy nagyobb összeget is ígértek cserébe – más e-mailekben pedig olyan üzeneteket kapott, hogy ha nem segít a férfin, akkor bántani fogják a szeretteit, és nyilvánosságra fognak kerülni a félmeztelen képei.

A nő végül bele is egyezett a szexbe, mert tényleg elhitte, hogy a férfi veszélyben van. Aztán a nő szembesítette a férfit az e-mailekkel, aki tagadta, hogy bármi köze lenne hozzájuk, majd megragadta és kicsavarta áldozata karját, majd a földhöz vágta a nőt.

Az egészre mégis csak akkor derült fény, amikor a nő egy barátjának elmesélte a történteket, aki arra biztatta, hogy értesítse a rendőröket. A nyomozók az e-maileket végül vissza is tudták vezetni a férfihez 0 írta a NY Post.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik