Élet-Stílus

„A családom fele meghalt”

Egy négytagú amerikai család rejtélyes körülmények között életét vesztette.

A Sharp család az iowai Crestonban lakott. Nemrég Mexikóba utaztak, a tengerparti Tulumban foglaltak szállást.

Soha többé nem tértek haza.

A 38 éves Amy anyja, Beth Fry elmondása szerint március 21-én kellett volna hazaérkezniük, mert a sportmániás családnak jegye volt egy csütörtöki kosárlabdameccsre. Mivel nem jelentek meg a mérkőzésen, és nem is adtak hírt magukról, barátaik jelentették az eltűnésüket.

A rendőrség felvette a kapcsolatot az Egyesült Államok mexikói nagykövetségével, akik értesítették a helyi hatóságokat. Március 23-án a család mind a négy tagját holtan találták az általuk bérelt lakásban.

Kevin Sharp 41 évesen vesztette életét, felesége, Amy 38, fiuk, Sterling 12, Adrianna lányuk pedig hétéves volt.

Az első feltételezések szerint halálukat gázmérgezés okozta.

Amy anyja a Des Moines Registernek elmondta:

A családom fele meghalt.

A hatóságok kizárták az idegenkezűséget, a halál oka a boncolások után derül ki. A családot először Facebook-posztban keresték, aztán a frissítésben már a tragikus hírt osztották meg a barátokkal.

UPDATE: The Sharps have been located. They were found last night in their condo deceased. There was no foul play! At…

Közzétette: Ashli Peterson – 2018. március 22.

 

(Kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik