Élet-Stílus

Börtönbe zárták az orosz modellt, aki kiugrott egy dubai hotel ablakán

Börtönbe került Dubaiban a 22 éves Jekatyerina Sztetszjuk, aki kiugrott egy hotel hatodik emeletéről, miközben egy férfi elől menekült, aki meg akarta erőszakolni – írja a Daily Mail.

Mint korábban megírtuk, a szibériai Irkutszkból származó lány azt állítja, hogy egy külföldi férfi késsel támadt rá, ezért döntött úgy az életét és a méltóságát féltve, hogy a mélybe veti magát, március harmadikán. Sztetszjuk a kórházban tudta meg, hogy a támadója feljelentette. A rendőrség nem árult el részleteket az ügyről.

A lány súlyos sérüléseket szenvedett, több gerinccsigolyája összezúzódott, de orvosok szerint, csodával határos módon, a gerincvelője sértetlen maradt, így minden esélye megvan arra, hogy teljesen felépüljön. A feljelentés miatt a rendőrség letartóztatta a nőt, de Sztetszjuk a kórházban maradhatott.

A Daily Mail legfrissebb információi szerint, miután átesett két komoly műtéten, a lányt börtönbe zárták. A lány családja azt mondja, hogy a támadó egy 39 éves pakisztáni üzletember volt (nem amerikai, ahogy korábban gondolták), aki munkát ajánlott a lánynak egy kozmetikai reklámkampányban.

A férfi üzleti megbeszélésre hívta Sztetszjukot a hotelbe, de mire lány odaért, már erősen ittas volt. A férfi a dohányzóasztalról felvett egy kést, és azt követelte Sztetszjuktól, hogy vetkőzzön le. A rettegő lány engedelmeskedett, a férfi a falnak nyomta, majd a hajánál fogva a földre rántotta. A nőnek sikerült elkapnia a kést tartó kezet, és megsebezni a férfi. Ez adott neki annyi időt, hogy az erkélyre meneküljön, ott azonban nem látott más kiutat, csak az ugrást.

A támadó sietve a reptérre ment, hogy azonnal elhagyja az országot, de letartóztatták. Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a férfi valószínűleg prostitúcióval vádolta meg a lányt, valójában azt vallotta a rendőrségen, hogy a nő támadta meg őt, és dulakodás közben véletlenül lökte le az erkélyről. A hatóságok szerint a lány már eléggé jól van ahhoz, hogy börtönbe kerüljön, bár a családja szerint, Sztetszjuk még mindig mozgásképtelen.

Az orosz sajtó szerint a lány egy hónapos szerződéssel érkezett Dubaiba, hogy eszkortként dolgozzon, amivel 1,8 millió forintnak megfelelő összeget keresett volna. Sztetszjuk családja visszautasítja a feltételezést. Ha ez mégis beigazolódna, a fiatal nőt biztosan megvádolnák prostitúcióval.

Ivan Gubanov alkonzul azt nyilatkozta, hogy az orosz diplomácia álláspontja szerint Sztetszjuk áldozat az ügyben, ezért minden lehetséges módon támogatni fogják.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Indian Shiite Muslim demonstrators burn an effigy of the Islamic State group (ISIS) leader Abu Bakr al-Baghdadi during a protest in New Delhi on June 9, 2017. - Indian Shiite Muslims are protesting against twin attacks by ISIS on Iran's parliament and the tomb of the republic's revolutionary founder. (Photo by Prakash SINGH / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.