Élet-Stílus

Anyja hamvaival bizonyította munkaképtelenségét

Alighanem ez volt a világ legbizarrabb alkalmassági vizsgálata.

A Wolverhamptonban élő 28 éves Harri Broxton hét hónapja veszítette el édesanyját: Louise, aki egy iskolai konyhán dolgozott, tavaly augusztusban, 47 éves korában halt meg tüdőrákban.

Harri a tragédia után – ahogy ilyenkor szükséges – minden érintett hivatalban bejelentette édesanyja halálát. Ezért is érintette rosszul, amikor a napokban becsöngetett hozzá egy férfi, és ezzel a mondattal nyitott:

Üdv, Ön Louise?

Az úriember orvos volt, akit a Munkaügyi Minisztérium egyik hivatala bízott meg azzal a merész feladattal, hogy meggyőződjön a (tavaly elhunyt) nő munkaképességéről. A hivatal előre kiküldött egy papírt, hogy alkalmassági vizsgálatra készülnek, de a lány – aki nekik is jelezte anyja halálát – nem gondolta volna, hogy erre tényleg sort akartnak keríteni.

A megalázó helyzet sokkolta Harrit, és durva választ váltott ki belőle.

„Egy pillanat, máris előkerítem” – mondta a lány, és pillanatokon belül ott állt az orvos előtt, kezében az anyja hamvait tartalmazó urnával.

Ő Louise, akit jött megvizsgálni. Tavaly augusztusban halt meg, ahogy azt már jeleztem önöknek.

Az orvos csak annyit bírt kinyögni, hogy „Te jó ég!”, majd sűrű bocsánatkérések közepette távozott.  Tíz perc sem telt el, és már csörgött Harri telefonja, a munkaügyi minisztériumból keresték, és elnézést kértek a szörnyű félreértés miatt. Az ügyben vizsgálat indult.

Az eset bizonyára nem egyedi, elég ha csak arra gondolunk, hogy Magyarországon a kormány elhunytaknak is küldött konzultációs levelet.

Halottnak is küldött konzultációs levelet a kormány
Negyven éve halt meg Szedlák László, de kíváncsiak a véleményére.

via Sun, kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik