Élet-Stílus

Annyira unta a várakozást a sürgősségin, hogy ellopott egy mentőautót a 60 éves férfi

Járműlopás alapos gyanújával tartóztatott le a rendőrség egy 60 éves férfit a floridai Sumter megyében, március 7-én, mert ellopott egy mentőautót egy kórház elől – írja egy helyi lap.

Danny Lee Koniecznyt mentő vitte kórházba, ám ott nem ítélték túlzottan súlyosnak az állapotát, ezért leültették a váróban. A férfi egy idő után elunta a várakozást, kisétált az épület elé, beült az ott parkoló mentőautóba, és elhajtott.

Mivel a mentőautóban GPS-nyomkövető volt, a rendőrök hamar megtalálták a járművet, Konieczny szomszédjának a felhajtóján. A férfi a saját házában, a kanapén szunyókált. A mentőtolvaj a rendőröknek azt mondta, nagyon unta a várakozást, ezért ment haza a mentővel. Igyekezett megnyugtatni az egyenruhásokat: megnézte nem fekszik-e beteg hátul, mielőtt elkötötte a járművet. Bevalotta, hogy azért a szomszéd ház előtt tette le a járművet, mert sokat veszekszik a szomszédasszonyával, ezért gyanúba akarta keverni.

A férfit letartóztatták, majd miután kiderült, hogy egy tavalyi ittas vezetés miatt próbaidőn volt, előzetes letartóztatásba helyezték, amiből óvadék ellenében sem szabadulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik