Élet-Stílus

Jobban félnek a robotoktól mint a migránsoktól az amerikaiak

Az amerikaiak 58 százaléka nagyobb fenyegetést lát a mesterséges intelligenciában (AI), a robotikában és az automatizálásban, mint a bevándorlásban és a kiszervezésben, ha munkájuk elvesztéséről van szó a következő évtized során.

A Gallup felméréséből ugyanakkor az is látszik, hogy az új technológiáktól inkább a fiatalok, a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők és a demokraták tartanak.

A több mint 3 ezer amerikai felnőtt megkérdezésével, tavaly ősszel készült kutatás rámutat: az emberek szeretik a technológiát, de nem bíznak benne. Míg a válaszadók 77 százaléka mondta azt, hogy a gépagy (AI) pozitív hatással lesz az életükre a következő tíz évben, majdnem ugyanennyien gondolták úgy (73%), hogy a mesterséges intelligencia több munkát vesz majd el, mint amennyit létrehoz.

Az adatokból jól látszik: a 35 év alattiak 61 százaléka tart jobban a robotoktól, mint a migránsoktól vagy a munkakiszervezéstől, hasonló az arány a diplomások körében, és a demokratáknál. Az biztos, hogy a mesterséges intelligencia óriási hatással lesz a munkaerő-piacra, mégis beszédes, hogy éppen a technológiával szoros viszonyt ápoló fiatalok aggódnak miatta a legjobban.

(Gallup)

Kiemelt fotó: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik