Élet-Stílus

Hatvanezres füles oldaná fel a bábeli zűrzavart

A valós időben való fordítás, a virtuális asszisztensek és a vezeték nélküli fülhallgatók fejlődésével egyre nagyobb esély van rá, hogy a bábeli zűrzavar megszűnjön, és a világ minden egyes emberével tudjunk beszélgetni anélkül, hogy megpróbálnánk elsajátítani minden egyes nyelv ismeretét.

A Waverly Labs vezeték nélküli fülhallgatója az ígéretek szerint valós időben fordít 15 nyelvről. A kütyüt egy francia lány ihlette – mondja el a videóban Andrew Ochoa, a cég elnöke. A Pilot nevű apró fülesre még 2016-ban indítottak IndieGogo kampányt, most pedig már a cég oldalán rendelhetjük elő 250 dollárért, azaz kicsit több mint hatvanezer forintért.

Az Apple Airpods és a Samsung IconX mintájára a füles teljesen beleilleszkedik a fülkagylóba, mégsem esik ki onnan. Androidos telefonnal és iPhone-nal is tudjuk párosítani az eszközt, hiszen magát a fordítást a mobilapp végzi. Itt beállíthatjuk, mely két nyelvet kell oda-vissza fordítani, majd a mikrofon gombra nyomva beszélhetünk is – akár a Google szuper fülesének.

A Pixel Buds nagyjából 40 ezer forintért (160 dollár) ígéri nekünk, hogy 40 nyelvet fog közel valós időben fordítani.

Eddig csak a sci-fikben létezett a Google új fülhallgatója
A világ 40 nyelvét dughatjuk fülünkbe az új mobilokhoz tervezett új kiegészítővel.

Nem feltétlen kell mindkét félnek a Pilot fülhallgató, elég az egyiket odaadni annak, akivel beszélgetni akarunk.

Még nem tökéletes az eszköz: a fejlesztők azon dolgoznak, hogy a késleltetést minél inkább lecsökkentsék, mivel a szövegértés és fordítás között még viszonylag sok idő telik el. Ahogy jelenleg csak azoknak a beszédét fordítja le, akik viselik a Pilot fülest, a környezetünkben beszélőkkel “még nem foglalkozik”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik