Élet-Stílus

Már az Oscar-díjuk előtt történelmet írtak

Octavia Spencer, Meryl Streep, Christopher Plummer. Ők mind azok közé a művészek közé tartoznak, akiknek a már a jelölése is történelmi jelentőségű.

Március 4-én 90. alkalommal rendezik meg a világ legrangosabb filmes eseményét, az Oscar-gálát, ahol a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia a 2017-es év legjobb filmjeit és filmes szakembereit díjazza. Legnagyobb örömünkre zsinórban harmadik alkalommal lehet majd magyar jelöltért is szorítani, hiszen Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét a Legjobb idegen nyelvű produkció kategóriájában jelölték.

A Testről és lélekről már most több történelmi pillanatot is magáénak tudhat. Diadalútját egy évvel ezelőtt a Berlinale fődíjával kezdte, majd decemberben a film egyik főszereplője, Borbély Alexandra lett Európa legjobb színésznője.

De vajon kik azok Enyedi Ildikóék mellett, akik még meg sem nyerték az Oscart, de máris történelmet írtak?

A People magazin segítségével ennek jártunk most utána.

Octavia Spencer

Octavia Spencer a British Academy Film Awards-on (BAFTA) 2018. február 18-án,
Londonban. (Fotó: Karwai Tang/WireImage)

Octavia Spencer egyértelműen az egyik legsikeresebb afroamerikai színésznő, hiszen ő az első, akinek egymást követő két évben is sikerült bezsebelnie egy-egy Oscar-jelölést, ráadásul ugyanabban a kategóriában. Tavaly A számolás jogában, most pedig A víz érintése című produkcióban nyújtott alakításáért jelölték a Legjobb női mellékszereplő díjára. Ha ez nem lenne elég, Viola Davis mellett ő az egyetlen afroamerikai színésznő, akit harmadik alkalommal jelöltek Oscar-díjra, A segítségben nyújtott alakításáért pedig meg is nyerte azt.

Rachel Morrison

Rachel Morrison a 90. Annual Academy Awards Nominee Luncheon 2018. február 5-én. (Fotó: Dan MacMedan/Getty Images)

Rachel Morrison a Mudbound című film operatőre volt. De vajon ez miért annyira fontos a 90. Oscar-gála kapcsán? Leginkább azért, mert ő az első, ráadásul nyíltan az LMBTQ közösséghez tartozó női operatőr, akit valaha Oscar-díjra jelöltek. Ja, és ha ez nem lenne elég, ő volt a Fekete Párduc operatőre is.

Meryl Streep

Meryl Streep A pentagon titkai premierjén, Párizsgban 2018. január 13-án. (Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images)

Meryl Streep A Pentagon titkaiban nyújtott alakításáért bezsebelt egy Oscar-jelölést. Meglepő? Aligha. Az már inkább, hogy a színésznő szinte évről-évre újraírja a saját maga által felállított rekordot, hiszen a világon ő tudhatja magáénak az eddigi legtöbb jelölést, amely 2018-ban már huszonegynél tart.

Mary J. Blige

Mary J. Blige a 75. Golden Globe-díjátadón (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

Mary J. Blige hatszoros Grammy-díjas énekesnő, az egyetlen művész akinek sikerült r&b, rap és pop&gospel stílusban is szobrot nyernie. Nem is csodálkozunk tehát azon, hogy a Mudbound betétdalát, a Mighty Rivert megíró és éneklő művészt jelölték a Legjobb eredeti betétdal kategóriájában. Igen ám, de Blige szerepelt is a Mudboundban, amiért bezsebelt még egy jelölést, mint legjobb női mellékszereplő, ezzel ő lett a történelem során az egyetlen, aki ugyanabban az évben zeneszként és színészként is kapott egy-egy jelölést.

Yance Ford

Yance Ford 2. Annual Rooftop Gálán, 2018. február 15-én (Fotó: Roy Rochlin/Getty Images)

Yance Ford rendezésében készült el a Strong Island című dokumentumfilm, amelyet a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában jelöltek a 90. Oscar-díjátadón. Ford ezzel történelmet írt, hiszen ő az első nyíltan transzszexuális rendező, aki valaha jelölést kapott a gálán.

Christopher Plummer

Christopher Plummer a 75. Golden Globe-gálán (Fotó: Michael Kovac/Getty Images for Moet & Chandon)

Saját rekordját döntheti meg Christopher Plummer, aki 2012-ben, 83 évesen a világ legidősebb Oscar-díjas színésze lett. A művészt idén újból jelölték A világ összes pénze című filmben nyújtott alakításáért, így öt évvel később, most már 88 évesen is ő lehet a világ legidősebb díjazottja.

(Kiemelt kép:Dia Dipasupil/GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik