Élet-Stílus

Egy nap különbséggel születtek, szerelmesek lettek és ugyanazon a napon hunytak el 93 évesen

Máire és Gerry Ryan mindössze egy nap különbséggel született Tipperaryben, 17 évesen találkoztak és estek szerelembe egymásba és 93 évesen hétfőn hunytak el mind a ketten egy idősek otthonában. Történetük egészen hasonló a Szerelmünk lapjai című filmben látottakkal.

A pár megismerkedésük után kilenc évvel házasodott össze, mikor Gerryt hadseregbeli karrierje Newbridge-be szólította. Parancsnokként ment nyugdíjba, majd az ír továbbtanulási és -képzési irodánál helyezkedett el, később pedig felesége segítségével PhD-fokozatot szerzett.

Máire kedvelt tanár és igazgató volt, miután nyugdíjba vonult az Alzheimer-kór egy súlyos törzsét diagnosztizálták nála, Gerry lett a gondozója. Később Gerry is megbetegedett, súlyos ízületi gyulladás miatt nem volt többé képes gyalogolni. Egy otthonba vonultak be, aminek a személyzete most az RSVP Live-nak úgy nyilatkoztak, hogy ilyen szép szerelmet még sosem láttak.

Gerry folyamatosan a felesége kezét fogta, és a régi időkre emlékeztette, a közös emlékeikre. Ott ült mellette, verseket olvasott fel neki, nagyon szerette az ír irodalmat, éjjelente pedig énekelt. Sohasem láttam előtte ilyet. 13 éve dolgozok itt, sose volt itt hozzájuk hasonlót. Annyira elkötelezett volt Gerry a feleségéért

– nyilatkozta az egyik nővér, Sarrita.

Két héttel ezelőtt azonban elválasztották őket egymástól, mert a férj beteg lett, kórházba kellett szállítani. Máire borzalmasan szenvedett nélküle, gyorsan elkezdett romlani az állapota, nem evett és állandóan Gerry után érdeklődött.

Mikor kiderült, hogy a kórház nem tud többet tenni a férjért, engedték, hogy visszaszállítsák az otthonba. Ott megkérte a nővéreket, hogy az ágyát húzzák Máire-éhez, hogy foghassa a kezét.

A haláluk előtti estén Gerry felesége kezét akarta fogni, ezért a személyzet összetolta az ágyaikat. Egymás kezét tartották, és Gerry azt mondta a nővéreknek, hogy felesége mindjárt meghal, mert nagyon beteg és akkor ő is összeomlik

– idézte fel a nővér.

Máire hajnali 3:45-kor hunyt el, Gerry 5:20-kor ugyanazon a napon.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik