A pesti asszonyok, különösen, akik megszokták, hogy jó szalónból öltözködjenek, nagyon igényesek. Nagy merészség volt tehát ma egy teljesen új szalónnak olyan kollekcióval kijönni, amely azoknak az asszonyoknak a számára készül, akik csakis haute couture-modellt viselnek. Rotschild Klára merész volt. Szalónt nyitott a Deák Ferenc-téren és harmincnyolc modellt mutatott be. A modellek tökéletes kópiái a legnagyobb és legjobb párizsi házak modelljeinek.
Így számolt be a frissen nyílt Rotschild-szalonról a Színházi Élet című hetilap 1934-ben. Klára viszonylag későn, 31 évesen nyitotta meg saját szalonját a Deák tér 3. szám alatt, de szülei révén már korábban is benne volt a divatszakmában: apja szintén sikeres pesti szalonos volt, anyja pedig nála dolgozott szabásznőként, majd válásuk után maga is szalont nyitott.
MTI Fotó: Kovács Gyula
A beharangozó cikk a divatszakma korabeli működését is megmutatja: a szalonosoktól nem azt várták el, hogy saját kreációkat hozzanak létre, hanem hogy a párizsi divatot követve, az ottani nagy házak ruhamodelljeit minél pontosabban lemásolják. Ez volt a gyakorlat nemcsak Budapesten, de az összes európai nagyvárosban is. A divatot a két világháború között egyedül Párizsból diktálták, a kor szakemberei, szalontulajdonosai pedig mind kijártak az itteni nagy házak bemutatóira, és az ott látott modellek közül kiválasztották azt, ami a saját klientúrájuk igényeinek is megfelel. Ezeknek a snittjeit jobb esetben megvásárolták, de általános volt az ipari kémkedés is:
A másolás általánossá vált gyakorlata sok problémát okozott, Rotschildnak is több konfliktusa volt emiatt a kollégáival. Mikor egy modell-lopásos perben azzal vádolták, hogy a versenytársa által megvásárolt és megvarrt párizsi ruhamodellt ő egy színházi bemutatón egyszerűen leutánozta, Rotschild így érvelt:
Az egész nőiruha-szakmában tudott tény, hogyha egy szabónő egy színházi premieren, lóversenyen, hangversenyen, vagy általában olyan társadalmi esemény színhelyén megjelenik, ahol jól öltözködő hölgyek vannak jelen, úgy az illető azért van ott, hogy valami újat lásson, művészi ízlését fejlessze a saját és az ipar jól felfogott érdekében egyaránt. Ez így van Budapesten és ez így van Párizsban is.
Rotschild Klára már a szalon megnyitása előtt a sajtófigyelem középpontjába került egy bántalmazásos per miatt: 1931-ben arról cikkeztek a lapok, hogy Somogyi Pál, a kor hírhedt aranyifjúja rátámadt és megverte, mikor ki akarta fizettetni vele a korábban Somogyi barátnőjének vásárolt ruhákat. Budapest hetekig erről beszélt, és „onnantól kezdve azt, hogy Rotschild Klári létezik, már mindenki tudta.”
Klára szalonja pillanatok alatt kirívó népszerűségre tett szert: a lapok „oltári sikerként” számoltak be róla, az arisztokrata hölgyek színe-java megjelent a bemutatóin, és a nyitása után másfél évvel már a legjobb tíz ilyen intézmény között emlegették.
Bár nem volt tanult – mai szóval élve – „pr-szakember”, jól ráérzett arra, hogy kapcsolatteremtéssel és hírveréssel hogyan lehet népszerűséget teremteni. Számos, máig meg nem erősíthető hír és legenda övezi, ezeknek egy részét valószínűleg saját maga gyártotta.
Simonovics Ildikó divattörténész, aki húsz évig volt a Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének vezetője és jelenleg a Nemzeti Múzeumnál Rotschild Klára életművét kutatja, egy érdekes történetet mesél ezek közül: általános hiedelem volt, hogy Klára nem tudott se szabni, varrni, se rajzolni, a Népszabadság 1988. március 5-i számában mégis megjelenik egy elbeszélés, melyben a mauthauseni koncentrációs tábor egyik foglya így mesél a tábor felszabadulásáról:
Volt ott egy fiatal lány, tudtuk, jó varrónő. Megkértem, csináljon nekem egy viselhető ruhát: amiben nem úgy nézek ki, mint valami madárijesztő. Rotschild Klárának hívták őt. Kétnapi munkával összeállított egy kis komplét, az elején széles zsabó, az ujján dupla hajtások, hogy ne lássák, csak egy csontváz viseli.
MTI Fotó: Tormai Andor
Ha megnézzük azonban –mondja a divattörténész –, Mauthausen 1945 májusában szabadult föl, Klára szalonja viszont már áprilistól elkezdte újsághirdetésekben visszahívni a munkásait, amit Rotschild jelenléte nélkül nem valószínű, hogy megtettek volna.
Ekkorra már nagyon befolyásos volt, hiszen Horthy Miklós fiának az esküvőjére a menyasszonyi ruhát, illetve a násznép több tagjának öltözetét is ő készítette. Ilyen körülmények között elképzelhető, hogy maga a kormányzó is utána tudott nyúlni, viszont családjának nagy része, így édesapja és férje is odaveszett.
A Rotschild-szalon a háború után újra kinyitott, de később újra bezárt. Hogy ez Klára saját döntése volt-e, vagy államosították, azt nem tudni. Rotschildot mindenesetre a levéltári adatokban 1952-ben találjuk meg újra, az Átex (Állami Textilkereskedelmi Vállalat) alkalmazottjaként.
És ott kötött valahol, valakivel egy dealt
– mondja Simonovics.
A divattörténész szerint Rotschild a kiépített hazai és külföldi kapcsolatrendszerének köszönhetően válhatott a kommunista elit kivételezettjévé: az új vezetés nőtagjai tőle öltöztek, jó párizsi kapcsolatai révén pedig könnyedén hozzájuthatott a legjobb anyagokhoz, közelről figyelhette meg a legfrissebb ruhamodelleket. Erre pedig a kommunista nómenklatúrának is szüksége volt, hiszen minden puritánság ellenére az ország vezetésének tudnia kellett a külvilág felé kommunikálni azt, hogy tudják tartani a versenyt a nyugattal.
Rotschild szalonjába jártak az orvosfeleségek, diplomatafeleségek és művésznők, és bár az államosított üzlet neve Különlegességi Női Ruhaszalon volt, valójában mindenki „a Rotschildba” ment. Neves látogató érkezésekor kisebb divatbemutatókat tartottak a szalonban, ahol aztán a vendég választhatott magának, és a ruhát ottléte alatt elkészítették neki.
Jovanka Broz, Tito akkori jugoszláv elnök felesége is rendszeres látogatója volt a szalonnak: bár Jugoszláviának is volt hasonló, kivételezett tervezője, aki járhatott Párizsba, Titoné a koktél- és estélyi ruháit mégis Rotschildnál készíttette. Többször tűnt fel Kádárné oldalán Rotschild szalonjában, de volt egy állítható próbabábuja is, melyre ráigazíthatták a ruhát – ezt egy idő után az elnökfeleség súlybeli gyarapodása miatt folyamatosan újabb tömésekkel kellett kipótolni.
Bár a vásárlók Rotschild szalonjában az eredeti Chanel és Dior modelleket harmad-, negyed-, ötödáron kaphatták meg, még mindig hihetetlen luxusnak számított innen vásárolni:
Rotschild Klára kivételes karrierjének öngyilkossága vetett véget. Bár vannak olyan pletykák, mely szerint „segítettek neki”, Simonovics szerint alaptalanok ezek a híresztelések. A divatdiktátor 1976. november 13-án, 73 évesen ugrott le konyhája ablakából, miután hosszasan küzdött a sikertelen fogbeültetése okozta kellemetlenségekkel és fájdalmakkal.
(A Magyar Nemzeti Múzeum idén júniusban nyíló kiállítást szervez, mely Rotschild Klára kivételes életművét mutatja be. Amennyiben kedves olvasóink bármilyen adalékkal, történettel, fotóval, dokumentummal, ruhával, vagy egyéb tárgyi anyaggal hozzá tudnak járulni Simonovics Ildikó kutató munkájához, illetve a készülő tárlathoz, kérjük mihamarabb, legkésőbb február 28-ig jelentkezzenek a simonovics.ildiko@mnm.hu emailcímen.)
Kiemelt képünk: Rotschild Klára (k) divatszakember, ruhatervező irányításával egy komplét – azonos anyagból készülő női ruha és kabát – próbálnak a tavaszi és nyári ruhamodellek közül a Clara Szalonban (CR), a korábbi Különlegességi Női Ruhaszalonban. A párizsi meghatározó divatirányzat szerint idén a ruhákat a nőiesség és az úgynevezett ceruzavonal jellemzi majd.
MTI Fotó: Kácsor László
