Élet-Stílus

Ezért nem szabad hűtőben tárolni a csokit

Egy csokoládészakértő szerint a hideg nem tesz jót az édesség ízének. Éppen ezért még a melegebb napokon sem érdemes hűtőben tartani.

Luke Owen Smith csokoládészakértő és online csokoládébolt-tulajdonos a Stuffnak beszélt arról, hogy hogyan is érdemes tárolni az édességet. A szakértő szerint egyáltalán nem jó ötlet lehűteni a csokoládét, a hidegben ugyanis elvesztheti az ízét.

Smith hozzátette, a szélsőséges hideg ugyanúgy módosíthatja a csokoládé keménységét, mint a meleg.

A szakértő úgy véli, az édesség sötét, száraz és hűvös helyen, nagyjából 10-20 Celsius-fokon érzi igazán jól magát.

Bizonyos helyzetekben azonban muszáj a hűtőt használni: ha a hőmérséklet 28 Celsius-fok fölé emelkedik, az ember nem tehet mást, le kell fagyasztania az édességet. A hűtés természetesen nem tesz jót a csokoládénak, igaz, így is jobban járunk, mintha hagynánk megolvadni.

Amennyiben mégis hűtőbe kell tennünk a csokoládét, Smith szerint az a legjobb, ha légmentesen záródó tárolóban tartjuk. Ezzel ugyanis elkerülhetjük, hogy idegen ízeket és szagokat szívjon magába. Fogyasztás előtt aztán érdemes hagyni, hogy az édesség ismét felmelegedjen 15 Celsius-fokosra.

 (Via: Mirror, kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik