Élet-Stílus

15 év után találkozott megmentőivel a vak fiú

Csak a donor miatt maradhatott életben a súlyos beteg Anthony. Most megtudták, kinek köszönheti életét.

Anthony Dones 2002 nyarán született. Anyja néhány nap alatt megérezte, hogy komoly baj lehet a babával: nem gyarapodott a súlya, alig evett. Nem sokkal később szörnyű diagnózissal szembesítették őket az orvosok: Anthony osteopetrosisban, azaz márványcsont-betegségben szenved, ami a csontszövet felépülése és lebomlása közötti egyensúly felborulásával jár, veleszületett génhiba okozza.

A kisfiú megvakult, és az orvosok azt mondták, hogy az életben maradása is lehetetlen, ha nem találnak donort.

Ha nem is villámgyorsan, de sikerült találniuk: egy Patti Bosques nevű nő egy évvel korábban szülte meg kisfiát, Samet, és ekkor vették le a köldökzsinórvérből az őssejteket, amiket végül Anthony kapott meg.

Persze a forrásra akkoriban nem derült fény, csak nemrég, amikor Anthony anyja egy DNS-tesztet végző, családfakutató site-on böngészgetve rá nem jött, kivel mutat egyezést fia génállománya.

Így jutott el Patti Bosqueshez és családjához, akikkel azóta már találkoztak is.

Anthony egész este mindenkit ölelgetett, Patti – aki leginkább kutatást elősegítő célból vetette le a köldökzsinórvért –  pedig most szembesült azzal, milyen rendkívüli érzés, hogy megmentette egy gyerek életét. A nő elmondta, immár van egy „genetikai fia” is, aki hozzájuk is tartozik. A két család pedig úgy tűnik, mostantól szoros kapcsolatot ápol majd.

Bosques vér folyik bennem forrás: facebook

via; kiemelt fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik