Élet-Stílus

„A fájdalom nem múlik el, csak elhordozható lesz”

Haszon Zsófia
Haszon Zsófia

újságíró. 2017. 12. 23. 19:56

Ha kifejezzük a fájdalmunkat, az nem jelenti azt, hogy nem élvezzük az ünnepet, sőt, jobban is járunk, ha egy marék nyugtató helyett inkább szabadjára engedjük a bánatunkat. A sírás felszabadít, utána talán képesek leszünk örülni a finom vacsorának és a többi ember jelenlétének. Hogyan lehet túlélni a karácsonyt, ha valaki nemrégiben elvesztette egy családtagját, barátját? Békési Tímea gyászcsoport vezetővel, addiktológiai- és családkonzultánssal a karácsony és a gyász kapcsolatáról beszélgettünk.

Jelenleg a csapból is ragacsos boldogság folyik. Hogyan lehet ezt könnyebben viselni akkor, ha valaki nemrégiben elvesztette egy családtagját, barátját?

A gyászcsoportokban a hétköznapok kapcsán is gyakran megfogalmazzák a hozzátartozók, milyen mérhetetlenül fájdalmas a szeretett személy elvesztése után, hogy nem kell neki vásárolni a boltban, kiváltani a gyógyszereit a patikában, a kedvében járni a cukrászdában. Az ünnepek idején, amikor mindenhol szembe jönnek a tuti ajándéktippek, akciók, a szeretet ünnepét szajkózó reklámok, ez a hiány felerősödik. Ugyanakkor sokféle ember sokféleképpen éli meg a veszteséget, ami nagyban függ attól, hogy milyen rituálék vannak/voltak a családjában, milyen példát látott az elődeitől, hogy a szűkebb, tágabb társadalmi közegére milyen mértékben támaszkodhat. De a legfontosabb dolog mégis az, hogy az adott ember személyisége milyen állapotban van. A gyászfeldolgozás tekintetében ugyanis a nagy különbségek elsősorban nem az elvesztett személy korából vagy a halál neméből fakadnak, az, hogy ki, hogyan tud megküzdeni a gyásszal az ő személyiségének érettségén múlik.

És talán borzasztóan hangzik, de a veszteség egyben nagyon nagy lehetőség is.

Mire?

Az életünk során sokféle megpróbáltatással, krízissel kell megküzdenünk, amelyek természetes velejárói az ember fejlődésének. Nélkülük a személyiségünk sokkal szegényesebb lenne, kevésbé lennénk bölcsek. Amikor nagy veszteség ár minket és nincs elég muníciónk megbirkózni vele, akkor új eszközök után kell néznünk, új elemekkel kell bővítenünk a személyiségünket, kereső emberekké kell válnunk, mert azok a módszerek, amik eddig működtek, most nem működnek. Mérlegre kerül, amit addig hittünk, gondoltunk, újra meg kell gyúrnunk, rá kell néznünk messziről saját magunkra. Szükségszerűen átrendeződnek a dolgok. A régi szokásrendszer szerint megállították az órát, ha meghalt valaki, a gyászoló számára ugyanis ilyenkor egy időtlen állapot kezdődik, lélekben kiszakad a hétköznapi telő időből. Akár hónapokig érezhetjük úgy, hogy zajlik körülöttünk az élet, de mi nem veszünk benne részt. A sikeres gyászfeldolgozás nyomán többek leszünk, mert megváltozik az életünkben a fontossági sorrend.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Körbe lehet úgy ülni a karácsonyi asztalt, hogy közben beleszakad a szívünk a fájdalomba? 

Téves elgondolás, hogy az ünnepnek kizárólag az a funkciója, hogy felhőtlenül végigkacarásszuk az egészet. Az ünnephez a katarzis is hozzá tartozik, és a katarzisban lehet fájdalom, sőt, annál nagyobb lehet a katarzis, minél inkább képes vagyok hangot adni a rossz érzéseimnek. A népi kultúrában sokkal komplexebbek voltak az ünnepeink, az élet a maga teljességében jelent meg, beleértve a halált is. Régen például terítettek a karácsonyi asztalon az elhunytnak. Nem mondom, hogy 10-20 év után is szerencsés így tenni, de ha az első évben még jobban megjelenítjük az elvesztett családtagot, a menü tervezésekor odafigyelünk a kedvenc ételeire, a gyerekek rajzolnak neki, amit kiviszünk a temetőbe, az teljesen helyénvaló. Ha kifejezzük a fájdalmunkat, az nem jelenti azt, hogy nem élvezzük az ünnepet, sőt, valószínűleg jobban fogjuk élvezni, ha egy marék nyugtató helyett inkább szembe nézünk a bánattal és az ambivalens érzésekkel. Egy alapos sírás felszabadít, utána pedig képesek leszünk örülni a finom vacsorának és a többi ember jelenlétének.

Valamiért nagyon nehezen vesszük tudomásul, hogy egy boldog pillanatban is lehet helye a szomorúságnak.

Én arra tanítom a gyászolókat, hogy minden örömteli pillanatban van helye a könnyeknek és a sírásnak, mert az mindig a gyógyulásnak egy pici lépése lesz. Amikor Polcz Alaine-t megkérdezték, hogy miként kell jól feldolgozni a gyászt, akkor azt felelte, hogy egyrészt erről regényeket lehetne írni, másrészt két szóban el tudja mondani: átélni, megosztani. Az első fél-egy évben olyan elárasztó érzések jönnek, amikkel az ember csak a gyászban találkozik, csak ott fogja megismerni. A csoportokban tapasztalom, hogy a hozzátartozók szinte azt gondolják, megbolondultak. De nem az a jó módszer, hogy mesterségesen eltereljük a figyelmünket, hanem amikor csak lehetőségünk van rá, engedjünk szabad utat az érzéseinknek. Másrészt mondjuk ki, írjuk le, ha hiányzik az elvesztett személy.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Mivel birkóznak meg a legnehezebben a gyászolók karácsonykor?

Szoronganak, mert nem tudják, hogy miként vezényeljék le az ünnepeket. Akit elveszítettünk, annak értelemszerűen volt egy szerepe a családban, voltak dolgok, amiket ő csinált. Az édesanyám évekkel ezelőtt nyáron halt meg, és a karácsony közeledtével mindenki nagyon félt, hogy most mi lesz. Annyira nehéz arról beszélni, hogy ki fogja átvenni a feladatait. Te sütöd, én sütöm? Ki veszi az ajándékokat, mi legyen a fával, és hasonlók. Ilyenkor felmerül az alapvető kérdés: akarjuk, hogy úgy legyen, ahogy eddig, akarjuk-e ugyanazokat a szokásokat vagy sem? Megjelenik az a dilemma, hogy hiába csinálunk bármit, már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt. Nagyon emlékszem egy kedves lányra az egyik csoportból, akinek váratlanul meghalt a nagyon karizmatikus, mindenki által kedvelt, erőteljes közösségépítő édesapja, aki nagyon sok karácsonyi rítust hozott be a családba. Ahogy közeledett az ünnep, a család szorongott, hogy mit tegyenek: ha minden ugyanúgy lesz, akkor belepusztulnak mert az édesapja nincs ott, de ha nem, akkor még annyira sem lesz velük. Végül mindent ugyanúgy csináltak. Nagyon szenvedtek, de közben mégis úgy volt jó, hogy amit tőle kaptak, azt tovább vitték.

Mit jelent, hogy egészségesen feldolgoztuk a veszteséget? Már nem hiányzik a másik a fontos pillanatokban?

Ha egészségesen végig tudunk menni a folyamaton, mondjuk egy év alatt, de persze akkor sem kell aggódni, ha ez tovább tart — az érzések intenzitása szépen megfinomodik. Egyes szakemberek úgy gondolják, a fájdalom elmúlik, de szerintem nem múlik el, csak egy idő után annyira elhordozható lesz, hogy már tudunk boldogan élni ezzel együtt. Megszokjuk az életet nélküle, a mindennapokban már nem fogjuk keresni, nem hiányzik az érintése, a hangja, a tekintete. Onnan tudhatjuk magunkról, hogy jól állunk a gyászfeldolgozással, ha az elveszett szerettünk belsővé válik. Ilyenkor jövünk rá, hogy igazából nem vesztettük el, mert mindig bennünk van. Az, aki én voltam, a vele való kapcsolatomban, az mindig bennem lesz, azt soha senki nem veheti el tőlem.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Hová vezethet, ha valaki nem tud feldolgozni egy súlyos veszteséget?

A fiatalkori problémás szerhasználat mögött nagyon gyakran feldolgozatlan gyász húzódik meg, nagyon sokszor előfordul, hogy nem is annak a gyereknek közvetlen vesztesége, hanem valamilyen generációkon átívelő veszteség formálódik tünetté. Én annyi apátlan, anyátlan, félárva embert koncentráltan soha nem láttam, mint amikor egy drogrehabilitációs otthonban kezdtem dolgozni. A másik gyakori eredője a függőségnek a leválási probléma, aminek egyébként szintén nagy a veszélye a gyászoló családokban, ahol a gyászoló szülő és a gyerek között egészségtelenül szorosra fűződik a viszony.

Mi a legborzasztóbb dolog, amit egy gyászolónak mondhatunk?

Most már lépjél tovább, az élet megy tovább, éld az életed, légy boldog, mert már régen volt. Nem tudjuk, hogy miként kell kísérni egy másik embert egy krízisben. Nem tudjuk csak azt mondani, hogy hívjál fel nyugodtan, nekem sírhatsz nyugodtan, mondd, mire van szükséged. Pedig utóbbit akár havonta érdemes lenne megkérdezni a gyászolótól, hiszen az igényei időről-időre változhatnak. Fontos megérteni, hogy nem kell semmit mondanunk, csak mély empátiával jelen lenni. És ne féljünk mások könnyeitől!

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

vissza a címlapra

Kommentek

Stray dogs run in front of the Chernobyl nuclear power plant during a drill organized by Ukraine's Emergency Ministry, 08 November 2006. Emloyees and rescue workers improved their activity in case the "sarcophagus" covering the destroyed 4th power block collapses.
 AFP PHOTO/ SERGEI SUPINSKY / AFP PHOTO / SERGEI SUPINSKY
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.