Élet-Stílus

Mikróba “betonozta” a fejét, tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk – fotók

Lehet, hogy vicces, ami a 22 éves brit férfival történt, de a tűzoltók nem voltak lenyűgözve.

A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk egy 22 éves férfit az angliai Wolverhamton városában, miután “bebetonozta” a fejét egy mikrohullámú sütőbe – közölte a helyi tűzoltóság. A vicces kedvű YouTuberként jellemzett férfi a barátaival szórakozott szerda délután egy garázsban, amikor a szorult helyzetbe került.

“Bármennyire is viccesnek hangzik, a fiatalember könnyen megfulladhatott, vagy súlyos sérüléseket szenvedhetett volna” – jelentette ki a mentés végző tűzoltócsapatot vezető Shaun Dakin. A West Midlands tűzoltóság Facebook-oldalán tett közzé fényképeket a nem mindennapi mentésről.

A tűzoltók elmondása szerint a férfira barátai egy műanyag zacskót húztak, majd hét zacskónyi Polyfillát (egy krém állagú glettet) öntöttek rá, a mikrót használva öntőformának. A sütő nem volt bedugva az áramba – tette hozzá Dakin.

A glett hamar megkötött, és társai hiába próbálkoztak, nem tudták kiszabadítani a fiatalember fejét. A tűzoltókat másfél órányi küzdelem után hívták ki.

A 22 éves áldozat szerencséjére barátai hagytak neki egy légzőnyílást, amin keresztül levegőt tudott venni. De a tűzoltók közlése szerint “nagyon megkönnyebbült, amikor egy csavarhúzóval eltávolítottunk egy nagy darab Polyfillát, hogy könnyebben tudjon lélegezni”.

Dakin elmondása szerint nagyjából egy órába telt, mire kiszabadították a férfit, és rendesen megküzdöttek a mikrohullámú sütő szétszedésével, mert sok helyen össze volt hegesztve. Végül a műszaki mentéssel foglalkozó kollégáiktól kellett telefonos segítséget kérniük a feladat végrehajtására.

(Kiemelt fotó: West Midlands Fire Service)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik