Élet-Stílus

Vád alá helyeztek egy anyát, aki hangrögzítőt tett az iskolatáskába, hogy megtudja, ki zaklatja a kislányát

Óriási bajba került a virginiai Norfolkban élő Sarah Sims. Az asszonyt bűncselekménnyel vádolják, így akár öt év börtönbüntetésre is ítélhetik, amiért megpróbálta megvédeni a 9 éves lányát.

Sims azt mondja, ősszel a lánya egyre többször panaszkodott, hogy a társai zaklatják az iskolában. Az anya többször telefonált és írt emaileket az intézménynek, hogy járjanak a dolog végére, de még csak válaszra sem méltatták. A nő ekkor döntött úgy, hogy a saját kezébe veszi az ügyet.

Az asszony egy digitális hangrögzítőt rejtett el a lánya táskájában, hogy megtudja, kik a zaklatók, illetve, hogy bizonyítani tudja, az iskola felelőtlenül kezeli az ügyet. Csakhogy az eszközt a tanítás során megtalálták, Sims lányát hazaküldték, később pedig áthelyezték egy másik osztályba.

Egy hónappal később rendőrök tartóztatták le Sarah Simst. Az iskola feljelentése alapján, tiltott lehallgatás bűncselekményével vádolták meg. Az esetet súlyosbítja, hogy kiskorúak is érintettek ügyben, az anya így több mint öt éves börtönbüntetést is kaphat, ha elítélik.

Kristin Paulding, a megvádolt nő ügyvédje reméli, hogy az ügy nem fog eljutni a bíróságig. Mivel a hangrögzítőt elkobozták a kislánytól, sem Sims, sem az ügyvéd nem tudja, hogy pontosan mit rögzített a készülék. Az iskola nem kommentálta az ügyet, és azóta sem kommunikált egyetlen szót sem az anyával. Kiemelt képünkön Sarah Sims, fotó: WAVY News.

(via NY Daily News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik