Élet-Stílus

Vásároltál már a sötétben? Vicces kísérlet arról, mi történne, ha sötét lenne Fekete Pénteken(X)

A MediaMarkt nem bízik a véletlenekben, ha a Black Fridayről van szó, ezért még arra a csekély esélyű helyzetre is felkészült, hogy mi lenne, ha tényleg sötétben kellene boldogulnunk az óriási leárazásban.

Így történt, hogy építettek egy fekete dobozt, telepakolták leárazott termékekkel, és lekapcsolták bent a villanyt. A Black Friday szimulátorban pedig elindult a harc és persze a tapogatózás a bátor jelentkezők között.

A játékosok feladata az volt, hogy minél több akciós terméket kihozzanak a vaksötétből a rendelkezésükre álló 1 perc alatt. Persze megérte nagy erőbedobással játszani, hiszen nyereményként azt az összeget kapták meg ajándékkártyán, amit a kihozott termékek akcióival spóroltak.

A sötétben nem látták a termékeket és a leárazás mértékét sem, így az ügyesség mellett a vakszerencse döntött Adrienn és István játéka során is, ami kiderül az erről készült videóból.

Természetesen pénteken nem kell majd zseblámpa a MediaMarktban ahhoz, hogy spóroljunk egy kis pénzt magunknak. Szuper leárazásokkal várnak az üzletekben és online is, amihez összeszedtek még néhány jótanácsot, amire érdemes figyelnünk a vásárláskor:

1.      Érdemes elkerülni az ebédszünetet, mert sokan a munkahelyükről ugranak ki.

2.      Sokan bedőlnek a tömegjeleneteket bemutató videóknak, ez elkerülhető, ha olyan áruházba megyünk, ahol minden áruból elegendő darab áll rendelkezésre.

3.      A vásárlás előtt érdemes alaposan átböngészni milyen termékeket szeretnénk!

4.      A kedvezményeknél ne csak a százalékot figyeljük, hanem a végső árat is, így nem tudnak minket félrevezetni.

5.      Semmilyen kedvezmény nem feledteti a csalódást. Vásárlás előtt érdemes kikérni az eladók és szakemberek segítéségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik