Élet-Stílus

Szívmelengető videón, ahogy egy 3 éves lány köszönti suliból hazaérkező bátyját

A megható felvételt az Instagramon tette közzé édesanyjuk.

Csodás videót tett közzé egy amerikai édesanyja, ami pár másodpercbe sűrítve mutatja be, milyen erős is tud lenni a testvéri szeretet. A felvételt hétfőn készítette a pennyslvaniai Yardley városában élő Verlonda Jackson, de elmondása szerint azt bármelyik nap felvehette volna. Hároméves kislánya, Ava, és ötéves kisfia, Tariq ugyanis minden egyes nap így köszöntik egymást, amikor a fiú az iskolabusszal hazaérkezik délután.

Az anyuka az ABC News-nak elmondta: a videó azért készítette, hogy megmutassa férjének, gyermekeik mennyire szeretik egymást. Ez ugyanis sokszor nem is olyan egyértelmű. A videóhoz mellékelt leírásban Jackson leírta, hogy gyermekei képesek mindenen összevitatkozni és veszekedni, és sokszor tűnik úgy, csak ellenségesen tudnak egymáshoz szólni.

A két testvér az anyuka elmondása szerint azután kezdte el igazán értékelni egymás társaságát, amikor Tariq elkezdett óvodába járni, és már nem töltöttek minden időt egymás társaságában. „Ölelésekkel és puszikkal köszöntik egymást, és kézen fogva mennek együtt haza.” – írta Jackson.

És ezek után máris elviselhetőbb, amikor összevesznek, mondjuk a rágcsálnivalókon.

(Kiemelt fénykép: Instagram/godivachocolate)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik