Élet-Stílus

Egy magyar nő vezetési stílusán háborog fél Nagy-Britannia

Szinte az összes brit hírportál beszámolt arról a fiatal nőről, aki vezetés közben, 12 perc alatt annyi közlekedési szabályt sértett meg, hogy akár 4100 fontra (1,4 millió forintra) büntethették volna, és összegyűjthetett volna 60 büntetőpontot, így akár ötször is elvehették volna a jogosítványát.

Az esetet rögzítő videóból hamar kiderül, hogy a skóciai Edinburghban élő nő magyar. Az anya, akit egyetlen hírforrás sem nevez meg, nem nyilvános, csak az ismerősei számára elérhető videót közvetített, ám az egyiküket annyira felháborította a hanyagsága, hogy lementette a felvételt, majd elküldte egy a közlekedés biztonságáért küzdő szervezetnek.

A felvételen a nő nem visel biztonsági övet, ahogyan a vele utazó kisgyermek sem. A nő egyszer menet közben engedi el a kormányt, hogy levegye egy pohár fedelét, később majd fél percen a kamerában ellenőrzi a sminkjét és a frizuráját, ahelyett, hogy az utat nézné, majd többször egymás után felveszi a telefonját, amihez nem használ kihangosítót, vagy headsetet.

A videót közzétevő közlekedésbiztonsági szervezet szóvivője rémálomnak nevezte a felvételen látottakat, és hozzátette, reméli, hogy a rendőrség eljárást kezdeményez majd az ügyben.

A videóban szereplő nő szűkszavúan annyit nyilatkozott egy skót hírportálnak, hogy tudja, ki hozta nyilvánosságra videóját, és azt is, hogy féltékenységből tette.

„Remélem hamarosan jobban lesz, az irigység betegség. Akárki is akar a mélybe húzni, biztosan alattad van” – tette hozzá.

(via SWD Media)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik