Élet-Stílus

Elgázolta férjét a párcserés szexbuli után a féltékeny amerikai feleség

Bár ő is jót szórakozott a másik férfival, utána dühösen rontott férjére, és a házigazda párra.

Testi sértés vádjával indítottak eljárást az amerikai hatóságok egy 26 éves nő ellen, aki egy párcserés szexbuli után autójával támadt férjére és másik párra egy michigani városban – jelentette kedden a helyi sajtó. A férj elmondása szerint neje féltékenységből támadt rá, miután lefeküdt az őket meghívó pár női tagjával.

Az eset még szeptember 21-én történt, Bangor Townshipben. Az MLive beszámolója szerint a házaspárt egy jegyespár hívta át magához, kifejezetten a párcserés szex ígéretével. A 33 éves férj az emeleten hancúrozott a nővel, míg 26 éves felesége a nő vőlegényével szórakozott a földszinten.

Amikor a férj és alkalmi partnere lejött az emeletről, Amber Schomaker felpofozta a férfit, majd kiviharzott a házból. Amikor utánamentek, már csak azt látták, ahogy beül az autóba, és az egyterűvel egyenes feléjük indul. A nő átugratott a padkán, majd a járdán keresztülhajtva megpróbálta mindhármukat elgázolni.

A két férfinak a házigazda nő elmondása szerint el kellet ugrania az autó elől. Ezután a nő elhajtott, de pár perc múlva visszatért, és verekedni kezdett a férjével. A férfi több sérülést is elszenvedett: mély vágás volt a homlokán, véres karmolás nyomok, valamint harapásnyomok a vállán és a sája is vérzett.

A férj a rendőröknek azt mondta, felesége azért támadt rá, mert féltékeny volt. A rendőrség közlése szerint a feleség részeg volt az eset idején, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mennyire, mert a vérvizsgálat eredményei még nincsenek meg – írta az Mlive.

A nőt a házigazdák által kihívott rendőrök letartóztatták, és végül háromrendbeli, veszélyes fegyverrel végrehajtott testi sértés, házasságon belüli erőszak valamint ittas vezetés vádjával indítottak ellene eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik