A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztályának elnöke az InfoRádióban azt mondta, az egészségügyi rendszerek kapacitásai végesek. Kosztolányi György emlékeztetett arra, hogy az
egészségügyi szükségletek nem egyenlők az igényekkel.
Az akadémikus azt mondta: remény van arra, hogy meg tudjuk határozni, mi az egészség. Ebből következik az a lépés, hogy az egészségügyi szükséglet kategóriáját is megalkossuk, de ez messze nem ugyanaz, mint az igény. Példaként hozta a genetika rohamos fejlődését. Egyre több genetikai tesztre van lehetőség, olyan mértékű már a kínálat, amely tartalmaz olyan genetikai teszteket is, amelyek nem szolgálják az egészséget – tette hozzá.
Kosztolányi György arról is beszélt, hogy az egészségügyi rendszerek kapacitásai végesek. Szerinte
az emberek elvárásai abszolút irreálisak az egészségüggyel szemben.
Sokakat kell szembesíteni azzal, hogy bizonyos problémákra jelenleg nem tud választ adni az orvostudomány és azzal is, hogy az emberek felelősek a saját egészségükért, nem lehet mindent az orvosoktól várni. A környezeti hatások miatt eltűntek a határok az egészség és a betegség közötti.