Élet-Stílus

Elpusztult a világ legidősebb pandája

Gondozói tájékoztatása szerint elpusztult a világ legöregebb fogva tartott pandája Kína Fuzhou tartományában.

Pasze 37 éves volt, ami átszámítva több mint 100 emberi évnek felel meg.

Nevét arról a völgyről kapta, ahol rátaláltak. Négyéves korától egy pandarezervátumban élt.

A kínai állami televízió élő adásban közvetítette az állatról való megemlékezést. Paszéről mintázták az 1990-es Ázsiai Játékok kabalafiguráját.

Születésnapját minden évben nagy pompával, a tévékamerák kereszttüzében ünnepelték a fucsoui pandakutató központban, Fucsien tartományban, legutóbb idén január 18-án.

Noha magas volt a vérnyomása és néhány éve szürkehályogműtéten is átesett, gondozói szerint akkor még alapvetően jó egészségnek örvendett. A 100 kilós állat szervezete azonban már elöregedett, ezért csak folyadékokkal és kevés bambuszlevéllel táplálkozott.

Tavaly októberig a hongkongi állatkertben lévő Csia Csia volt a világ legidősebb óriáspandája, a nőstény állat 38 évesen múlt ki. Vadon átlagosan 15-20 évig élnek a pandák, fogságban azonban a jobb életkörülmények miatt sokkal hosszabb életkort is elérnek.

Az egyedül Kínában honos óriáspandák a világ legveszélyeztetettebb állatfajai közé tartoznak; a legfrissebb felmérések szerint 2013 végén 1864 élt közülük vadon, 422 pedig fogságban.

Szakértők szerint Pasze szokatlanul hosszú életének jelentős tudományos értéke volt, mert a fucsoui közeg, ahol él, jelentősen eltér az óriáspandák természetes élőhelyétől.

(BBC, MTI, Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik