Élet-Stílus

A magyar tanárok az érdemjeggyel fegyelmeznek

Magyarországon általános gyakorlattá vált a tanárok körében, hogy az érdemjegyek segítségével próbálják meg fegyelmezni a diákokat – ez derül ki abból a kutatásból, amelyet Neumann Eszter, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központjának munkatársa jelenleg is folytat, de az eredmények egy részét az Abcúg már most ismertette. Neumann a hazai iskolák mellett Angliában végzett terepmunkát, hogy összehasonlítsa a két oktatási rendszert.

A kutatás szerint Magyarországon rendkívül kevés a pedagógiai iránymutatás és azt lehet tudni, hogy mi ütközik törvénybe, jó gyakorlatok azonban nincsenek. A magatartási problémákra a tanárok és a diákok szerint eltérőek a válaszok. A tanárok szerint elsősorban személyes beszélgetéssel és gyors reakcióval válaszolnak, míg a diákok azt mondták, hogy szétültetik őket, kiküldik az óráról, intőt kapnak, illetve direkt őket hívják ki felelni, vagy egyest kapnak. A tanárok tagadták, hogy érdemjegyekkel fegyelmeztek volna, Neumannak azonban mások voltak a tapasztalatai.

Nem ritka, hogy az osztályozás válik a fegyelmezés eszközévé. Például amikor azt mondják, hogy kapsz egy kegyelemkettest vagy áttuszkolunk a pótvizsgán, ezzel gyakorlatilag hálára kötelezik a diákot.

Ezzel szemben Angliában egészen mást tapasztalt a kutató: ott nem egyéni mérlegelés kérdése, hogy ki milyen büntetést kap a szabálysértő magatartásért. Az angol tanárok azt hangsúlyozzák, hogy ha valaki rosszul viselkedik, akkor az azt jeleni, hogy rossz döntést hozott, a döntéseknek pedig következménye van. Egy számítógépes rendszerben minden gyerekről számontartják, hogy hogyan viselkedik, és ezért pontokat is kapnak. Ha túl sok pont összegyűlik, behívják a szülőket.

Angliában a diákokat szünetben sem hagyják magukra, egy nagy közös légtérbe terelik őket, és látják őket a tanárok. A magatartási problémák miatt kiemelt gyerekek büntetése lehet úgynevezett elkülönítő szobában eltöltött idő, vagy – súlyosabb esetben – másik intézménybe való áthelyezés is. Ezenkívül, amennyiben folyamatos magatartási problémákról van szó, terápiás jellegű egyéni és csoportfoglalkozásokon is részt vesznek az érintett gyerekek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik