A 28 éves nottinghamshire-i lány, Zoiey Smale lett a 2017-es Miss UK. A fiatal lány örömre határtalan volt a verseny után, rengeteget tett a győzelemért, minden vágya az volt, hogy egyszer megnyerjen egy komoly szépségversenyt. Mindössze hetekkel a döntő után Zoiey-t megkeresték annak a nemzetközi szépségversenynek a képviselői, ahol hazai győzelem után indult volna a lány.
A Miss United Continents emberei elmondták a lánynak, hogy természetesen indulhat a versenyen, ám lenne egy kikötésük:
Csak azért, hogy tisztán lássuk a helyzetet, mutatunk egy fotót róla, tőle várták, hogy fogyjon:
Zoiey-t a bírák kikötése valósággal sokkolta, teljesen magába zuhant. A lány végül úgy döntött, hogy visszaadja a koronáját és a címét, mivel rájött, hogy embertelen az, ahogyan ebben az iparban bánnak az emberekkel. A fiatal lány azért is adta vissza az elismerést, mert nem akar részt venni abban, hogy hamis képet mutassanak példaként a fiatal lányoknak.
Szándékosan lehordják a fiatal lányokat, hogy kövérek, így próbálják letörni az önbizalmukat. 10 évvel ezelőtt még én is a szívemre vettem volna a dolgot.
Mondja az exkirálynő, akinek az ügye itt még nem ért véget, ugyanis a Daily Mail megkereste az említett modellügynökséget, jelenleg az ő válaszaikra várnak.