Beülni az iskolapadba nagy változás egy gyerek életében: alapjaiban más rendszer az iskola, mint az óvoda, ezért az elsősök sok új helyzettel, kihívással, elvárással szembesülnek az első hónapokban. Egyénenként változó, hogy melyik gyerekre melyik nehézség van leginkább hatással, ez a személyiségétől, élettörténetétől, családi hátterétől függ.
1. A tanító néni nem óvónéni
Mindig azt mondom, nem iskolát, hanem tanító nénit kell választani, méghozzá olyat, aki képes elfogadni a gyermeket, akivel egymásra tudnak hangolódni, akivel kialakul egy meghitt, bizalmas és őszinte kapcsolat – mondja dr. Eigner Bernadett pszichopedagógus, játékterapeuta.
Az, hogy az iskola modern-e vagy régimódi, hogy versenyistálló vagy családias hely, illetve, hogy milyen módszerekkel tanítanak, másodlagos, ami a legfontosabb: a jó tanító-tanuló viszony. Ezért érdemes elmenni nyílt napra, vagy előre tájékozódni a tanító személyéről, akár meg is keresni, hiszen a szülő megérzése sokat számít. Ő tudhatja, szerinte szimpatikusak lesz-e egymásnak gyerek és tanító.
Nagyon meg tudja viselni a gyerekeket az a váltás, hogy a tanító néni már nem az a kedves, türelmes „tyúkanyó” óvónéni, vagy anya, akihez bármikor oda lehet bújni. Bár ennek a viszonynak nem kellene szükségszerűen megszűnnie, a gyakorlat mégis az, hogy az esetek többségében megszűnik, és a helyét egy hidegebb-ridegebb, kevesebb személyes figyelmet és érzelmet adó, racionális alapokon működő tekintélyszemély veszi át, akinek engedelmeskedni kell.
Pont ezért lenne fontos egy átmenet biztosítása, egy rendszerezettebb, szabályozottabb, „iskolásabb” hely, ahol azért a gyermeki igényeket, a törődést, simogatást, elfogadás iránti vágyat is figyelembe veszik. Ha ez megvan, akkor nyilván könnyebb a beilleszkedés, az átállás az új helyzetre. Szerencsésebb lenne továbbá, ha kisebb létszámúak lennének az osztályok, esetleg rendelkezésre állna egy, a differenciálásban segítő plusz szakember – teszi hozzá a pszichopedagógus. A kedvesség, a személyre szabott figyelem, az empátia, az engedékenyebb bánásmód, és a pozitív megerősítésekkel dolgozó, emberséges megközelítés lenne az alapja annak, hogy a gyerekek tényleg jól érezzék magukat az iskolában, és jobban menjen a tanulás.
A szülő persze ellensúlyozhatja otthon a szigorú, értékelő, megkülönböztető bánásmódot szeretettel, elfogadással, elvárásmentességgel.
2. Szabadság vs. kötöttségek
A jó óvodában van tér és idő a szabad játékra, ami óvodás korban a legfejlesztőbb tevékenység. Ez sokat jelent a gyerekek lelki egészségének szempontjából, a szabad választás, a szabad döntés, az elmélyült, örömteli, élményekben gazdag játéktevékenységek jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy egészséges, bátor, önálló, saját magában és a világban bízni tudó, kreatív emberekké váljanak – hangsúlyozza Eigner Bernadett.
Ezzel szemben az átlagos iskolák többségében a szabadság, a felfedezés, a szabad próbálkozás, alkotás, a divergens gondolkodás lehetősége elvágólag megszűnik, és az utasítások, parancsok, feladatok jönnek helyettük, így nem csoda, ha a gyerekek hamarosan gúzsba kötve érzik magukat.
Két lehetőségük van ilyenkor: vagy elfogadják, hogy ez van, ezt kell tenni, és alárendelődnek, engedelmeskednek az utasításoknak és elvárásoknak, és akkor megtapasztalják, hogy ezért dicséretet kapnak. Vagy lázadoznak ez ellen, megpróbálnak kitörni, saját fejük után menni, saját útjukat járni, játékos, kreatív hozzáállásukat megtartani, de ezt sajnos a mai iskolák többségében büntetik.
Ezek a gyerekek általában negatív értékelést kapnak, és megbélyegzik őket mint neveletlen, kezelhetetlen, netalán agresszív, magatartási problémákkal, figyelmi nehézségekkel, hiperaktivitással küzdő tanulót – osztja meg a tapasztalatait a szakember, majd hozzáteszi, a gyerekek egyéniségét legjobban az alternatív iskolákban ismerik el és támogatják.
A negyvenöt perces órák is kötöttséget jelentenek, ami nagy váltás az ovihoz képest, sok kisgyerek erre nincs felkészülve, és nagy nehézséget jelent számára ennyi időt egy helyben tölteni. Ez teljesen normális, sok idő ez egyszerre, ezért fontos az óra strukturálása, sok játék, mozgás beiktatása.
3. Szorongás a teljesítménytől
Sajnos szinte kivétel nélkül azt látom, hogy a szülők már a gyerek elsős korában attól rettegnek, hogy felveszik-e majd egy neves egyetemre, és menő állásban tud-e majd elhelyezkedni, ezért árgus szemekkel figyelik a gyerek teljesítményét. Van, aki már az óvodában, sőt, a bölcsődében is ezt teszi. Pedig ezt egyáltalán nem kéne csinálni, mert nem meghatározó az alsó tagozatos teljesítmény ilyen szempontból.
Ennél sokkal fontosabb Eigner szerint, hogy a gyermek alsóban kedves, barátságos, családias légkörű iskolában tanulhasson, és vidáman, örömmel menjen minden nap iskolába, találja meg a saját helyét a kis közösségében, legyenek barátai. Így lesz egészséges önbizalommal és önértékeléssel rendelkező gyerek, aki majd a későbbiekben is biztosan és önállóan tud dönteni arról, mi a jó neki.
Szülőként azzal tehetjük a legtöbbet, hogy ebben támogatjuk, és hiszünk benne, függetlenül a pillanatnyi teljesítményétől. Ettől szárnyakat kap, és mindenféle nyomás, erőltetés nélkül jól fog teljesíteni.
Az első osztályban – nagyon helyesen – nincs még osztályzás, de sajnos a tanítók ezt mindenféle fondorlatos módokon kijátsszák. Jegyek helyett jön a piros pont, a zöld pont, a fekete pont, vagy a mosolygó jel, a komoly jel, esetleg a szomorú fejecske. A gyerekek pedig egyfolytában attól szoronganak, megkapják-e a legjobbat. Nem kellene ezzel nyomorítani őket. Lehet valóban szövegesen is dicsérni, bátorítani, megerősíteni. Másra nincs is szükség – hangsúlyozza a szakember.
4. Túlzott versengés
Kevés az olyan iskola, ahol a versengés helyett az együttműködés lenne a fő és elismert cél, ezért a gyerekek sokszor egymás vetélytársai, ellenfelei, sőt, ellenségei lesznek. Ez kis mértékben persze már az oviban is megkezdődik, de nem ölt olyan méreteket, mint az iskolában.
Egyre inkább jellemzi egész társadalmunkat, szinte már küzdőtérré vált a világ, ahol nem az egymás segítése, az összefogás a cél, hanem a másik legyűrése, legyőzése, a másik fölé kerekedés, az önös, egyéni érdekek érvényesítése.
Nemcsak a lexikális tudást és az akadémiai teljesítményeket kellene értékelni, hanem megkeresni minden egyes gyereknél azt, amiben ő jó, kiemelkedő, példamutató tud lenni. Így sokkal könnyebben megelőzhető lenne a gyakran a versenyszellemből is fakadó iskolai erőszak, bántalmazás, a kisebb, a gyengébb lenézése, a bűnbakképzés, ami szintén sok kisgyermeknek okoz álmatlan éjszakákat – véli a pszichopedagógus.
5. Megnövekedett terhelés
Egy nemrégiben még óvodás kisgyermeknek a nagy terhelés is negatív változás lehet az iskolában. A tényleges fizikai terhelés a hátán is ide tartozik: a súlyos hátizsák, ami egészségtelen, rossz hatással lehet a gyerek gerincére is akár. Jó lenne, ha csak a legszükségesebbet kellene cipelnie és a többi nehéz könyv és más segédeszköz bent maradna az iskolában.
És ha már itt tartunk, a házi feladat is felesleges terhelés – véleményem szerint, ha napközi otthonos az iskola, akkor nem szabadna hazavinni feladatot. Túlterheljük a gyerekeinket a sok-sok tanórával, a délutáni foglalkozásokkal, a házi feladatokkal, nem csoda, ha folyton fáradtak, enerváltak, nincs erejük semmihez.
– mondja a szakember.
A késő délután és az este legyen az önfeledt családi együttlété, a nyúzott gyereket csak még nyúzottabbá tesszük, ha este a lefekvés előtt még órákat kell gyakorolnia, leckéket csinálnia. Ezt is megutálja, és a szülő-gyerek kapcsolatot is rombolja. Az pedig erős és jó kell, hogy legyen, hogy kibírja a gyerek a terhelést az iskolában.
Ha nem muszáj, ne a szülő korrepetálja a gyereket!
Pszichológiai szakmai szempontból az otthoni tanulás a szülő-gyerek kapcsolatot nagy mértékben tudja rombolni – magyarázza Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus
A magánpraxisomban időről időre megjelennek családok olyan problémákkal, hogy sokat kéne tanulni, de a gyerek nem akar, ellenáll, nehezen kezelhető, a tanulással töltött idő pedig folyton hangos veszekedésbe torkollik. Klasszikus és általános jelenség ez, ami nem csoda, hisz a gyerek számára egy ilyen szituáció általában kellemetlen, mert úgy érzi, megszégyenül a szülője előtt, ha nem tud valamit. Emellett felszínre kerülnek olyan elfojtott feszültségek, amiket a gyerek a tanárral szemben visszatart, ellenben a szülővel szemben megengedi magának.
A folyamatos kudarcélmények a szülőket is rosszul érintik, ezért szerencsésebb elkerülni, és az iskolában töltött időre, a napközire koncentrálni a tanulást. Előfordulhat, hogy nem elegendő, de ez esetben is jobb, különtanárra bízzuk a felzárkóztatást. Amennyiben a gyereknek egyes tantárgyak, például az írás vagy a számolás nagyon nehezen mennek, érdemes felkeresni az illetékes pedagógiai szakszolgálatot, hátha valamilyen tanulási képességzavar áll a háttérben.
Az együtt tanulás kivonása a szülő-gyerek viszonyból abban az esetben is fontos, ha látszólag konfliktusmentes az folyamat, és nem torkollik végeláthatatlan csatározásba minden hétköznap este.
– teszi hozzá a szakember.
Strukturáljuk a napot, legyen napirend
Használjuk ki a késő nyári, kora őszi kellemes időt, és iskola után csináljunk szabadtéri, mozgásos programokat. Egy kis játszótér, egy kis falevélgyűjtés, kutyasétáltatás, bármi. Eközben tudunk beszélgetni az első napokról, hetekről, hogy hogyan érzi magát, mit szeret csinálni, milyen az új tanító néni, vannak-e barátai az osztályban és így tovább.
Nagyon fontos továbbá, hogy engedjünk teret otthon a játéknak, mert erre elengedhetetlenül szüksége van a kicsiknek, főleg azoknak, akik frissen kerültek ki az óvodából – hangsúlyozza Bojti Andrea.
Fürdés és lefekvés előtt pakoljunk be a következő napra, faragjuk ki a ceruzákat, lapozzunk bele együtt a tankönyvekbe, füzetekbe, tegyük el a tornazsákot, és hangolódjunk rá a következő napra.
Este, lefekvés előtt a meseolvasás jótékony hatású, mert a segítségével oldani lehet az aznapi feszültségeket. Ne feledjük, időben kell lefektetni a kicsiket ahhoz, hogy másnap kipihentek és frissek legyenek!
Mehet a különóra, de ésszel!
Az iskola utáni küzdősport például kifejezetten jót tehet a magatartási problémákkal küzdő gyerekeknek, mert legitimált körülmények között helyes mederbe tereli az agressziót. De mértékkel beiktatva bármilyen más mozgás jótékony a kicsiknek, főleg, ha egész nap a padban ülnek.
Nehéz általánosságban válaszolni arra, hogy a kis elsősökre hogyan hatnak a külön foglalkozások, szakkörök, mert nagyon egyénfüggő. Fontos megtalálni az örömet okozó hobbikat és tevékenységeket, de túlzásba vinni nem szabad. Próbálkozzunk, de közben folyamatosan figyelni kell a gyerekünk reakcióit
– figyelmeztet Bojti.
Ugyanezt az álláspontot képviseli dr. Eigner Bernadett is, aki a plusz foglalkozások halmozásának veszélyére hívja fel a figyelmet.
Leginkább a lányokra jellemző, hogy az iskolai szorongások és teljesítménykényszer miatt pszichoszomatikus tüneteket vagy betegségeket mutatnak. Sokszor nem vesszük komolyan, mert közben kitűnő tanuló, sikereket ér el, versenyeket nyer. A lehangoltság, folyamatos szomorúság, fáradtság, enerváltság, a gyakori fejfájás, hasfájás, szédülés, hányinger vagy hányás, gyakori megfázás, gyulladásos betegségek, asztma, kényszeres tünetek, szeparációs szorongás az iskolai elválásnál, a pánikzavar, a tikek, a dadogás és még sorolhatnám, mind-mind arra adnak okot, hogy figyeljünk fel ezekre, és vegyük komolyan.
Az is beszédes, ha nagyon nehéz reggel az elindulás, a gyerek órákat szöszmötöl, vagy mindig otthon hagy valamit. Fontos, hogy sokat beszélgessünk a gyerekkel, lehessen a rosszat is elmondani, megosztani, idegeskedés, büntetés nélkül. Szülőként teremtsünk olyan a légkör, amelyben a gyermeket bátorítjuk, erősítjük, a bajban pedig segítjük – tanácsolja a pszichopedagógus.
