Élet-Stílus

Csak gombát akart a spagettihez, ötmillió dollárja lett

Kaparós sorsjegyet vett az amerikai csapos, életében először.

John Lewis a New York államban található Saranac Lake nevű településen él, 56 éves, csaposként dolgozik.

A minap épp dolgozni ment, ám útközben még beugrott a közértbe, ugyanis spagettit akart készíteni apja spéci receptje alapján, és az öntethez még hiányzott egy fontos összetevő, a gomba.

Tízdollárost kapott vissza a vásárlás után, ő pedig – máig sem érti, hogy miért, hiszen sosem szokott szerencsejátékra költeni – vásárolt egy kaparós sorsjegyet. Hát nem épp azt a szelvényt vette meg, amely a főnyereményt rejtette?

De. Azt.

5 millió dollárt (1,2 milliárd forint) nyert a sorsjeggyel.

John végül azt az opciót választotta, hogy részletekben kéri a kifizetést: évente 172 ezer dollár (43.8 millió forint) üti így a markát élete végéig. De ahogy mondta: így is-úgy is élete végéig dolgozni szeretne.

Talán ez a pénz kinyit néhány kaput, de eddig is boldogan éltünk. Ez egy jó élet”

árulta el a nyeremény átvételekor. Azt is elárulta, hogy az összeg egy részéből egy családtagjának orvosi kezelését szeretné támogatni.

(És most hasonlítsuk össze John Lewis esetét egy másik ma bemutatott lottónyertes sorsával.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik