Élet-Stílus

Lebénult, beszédképtelen a Budapesten allergiás rohamot kapott brit producer

Amy May Shead néhány éve még az iTV-n futó reggeli műsor, a This Morning producere volt.

A fiatal nő három évvel ezelőtt, 26 éves korában néhány barátjával Budapestre utazott. Ellátogattak egy étterembe, ahol Amy jelezte a pincéreknek, hogy súlyos mogyoróallergiában szenved – az allergiakártyáját is bemutatta –, de biztosították, hogy az általa megrendelt csirkés étel egyetlen összetevője sem tartalmaz mogyorót, és készítésekor sem használtak ilyen alapanyagot.

Amy ennek ellenére már a legelső falat lenyelése után rosszul lett, és anafilaxiás sokkot (életveszélyes allergiás rohamot) kapott. Két adag injekció azonnali beadása ellenére az állapota olyan súlyos lett, hogy leállt a keringése. A Péterfy Sándor utcai kórházba került, ahol mesterséges kómában tartották. Az oxigénhiányos állapottól az agya olyan súlyos károsodást szenvedett, hogy Amy azóta is beszéd- és mozgásképtelen.

Három évvel a tragikus eset után Amy ismét az egykori tévéműsorának vendége volt, a stúdióban szülei meséltek arról, hol tart az egykori producer a felépülésben.

facebook.com/AmyMayTrust

Mivel az eset – furcsa módon – sem annak idején, sem azóta nem kapott nyilvánosságot Magyarországon, megkerestük a műsor készítőit, hogy lássanak el minket több információval. Amint megérkezik a válaszuk, közölni fogjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik